A legutóbbi bejegyzésben egy kisebb római gelatokörképet ígértem, és miről sem üdítőbb írni az itt, Toszkánában lassan három hónapja tomboló kánikulában, mint arról, hogy az Örök Városban hol finomabb a pisztáciafagyi (…az igazat megvallva, a brontei élményeket eddig egy fagyizó sem tudta meghaladni), vagy, hogy melyik helyen volt emlékezetes a zabaione.

Fagyipult Trastevere-ben. Fotó: Kardamom

1. Gelateria del Teatro

A már említett Gelateria del Teatro nemcsak a minőségi választék miatt izgalmas, hanem azért is, mert mielőtt / miután / miközben belefeledkeztünk a fagyinkba, az utcafrontra nyíló, üvegablakkal elválasztott gelatokészítő műhelyben szinte színpadszerűen az elsőtől az utolsó lépésig, akarom mondani, a tejszíntől a tölcsérig nyomon követhetjük annak útját.

Gelateria Teatro. Fotó: Kardamom

Silvia és Stefano Marcotulli szerelemgyerek üzletében egy isteni, krémes tiramisu-t és Vecchia Roma-ra keresztelt, cseresznye és krémsajtok kombinációját kóstoltam. Mostani tapasztalataimmal, ezt a helyet ajánlanám első körben annak, aki egy kis hűsítőre vágyik a nagy városnézésben.

<Na jól van, avagy “va bene”, ahogy az olasz mondja, most tíz percre fel kell függesszem az írást,  kiszaladok egy citrom-bazsalikom gelato-ért a közeli gelateriába, mert a különböző fagyis fotóim válogatása közben úgy beindultak az ízlelőbimbóim, hogy enélkül szinte képtelenség lesz folytatni a posztot…..>

Minden bazsalikomlevél a helyén, úgyhogy ugrom is tovább a következő római helyszínre.

 

Julia Roberts az Eat, Pray, Love című film egyik jelentében. Fotó: https://uktraveleditor.wordpress.com/2010/09/22/eat-pray-love-filming-locations/

Tanakodtam egy keveset, hogy az alábbi kettő közül melyik, a főbb látványosságok között megbújó helyet keressem fel, mert amilyen gyorsan csak lehetett, el akartam hagyni a turistákkal zsúfolt belvárosi részt:

(a) a még Elisabeth (Agriturismo Le Mole Sul Farfa) által ajánlott Il Gelato di San Crispino-t, amely egyébként arról (is) nevezetes, hogy az egyik kedvence filmem, az Eat, Pray, Love (legyen bár limonádéfilm, nem tudom megunni a képeit, ahogy a betétdalait sem) egyik emlékezetes jelenetéhez állítólag ők szolgáltatták a gelato-t:

(b) vagy a Giolitti-t.

Egy, több helyi idős hölgy és úr (ők már csak tudják) bevonásával készített random utcai közvéleménykutatást követően, választásom az utóbbira esett, tekintettel arra, hogy ötből öten ezt vágták rá elsőre a kérdésemre.

2. Giolitti

Őszintén szólva, nem ájultam el a zabaione-fekete szeder kombójuktól. Az üzletben lévő tömegtől bezzeg annál inkább megszédültem, nézzétek csak:

A Giolitti története egyébként impresszív – 1890-ben Giuseppe és Bernadina Giolitti latteriájával kezdődött minden. Minőségi termékeikkel gyorsan olyan népszerűek lettek, hogy még az olasz királyi családnak is ők szállították a tejtermékeket. Tíz évvel később azután egyik fiuk, Nazzareno feleségével Giuseppina-val együtt a Via (degli Uffici) del Vicario-n megnyitotta az azóta is zászlóshajónak számító üzletét.

Giolitti. Fotó: Kardamom

3. Bar Giolitti, Testaccio

A Giolitti családnak olyannyira beindult az üzlet, hogy a fővárosban gyorsan terjeszkedni kezdtek. A Testaccio-beli egységük (Via Amerigo Vespucci, 35, 00153 Roma) például 1914 óta várja a vendégeket. Míg a belvárosi gelateria-cukrászda főleg turistákat szolgál ki az elegáns falak között, addig ennek a kis bárnak túlnyomórészt helyiek a vendégei, a küszöbön átlépve pedig gyorsan a hetvenes években találjuk magunkat. A gépeik egy részét talán azóta nem cserélték le:

Muzeális tárgy a Giolittiben. Fotó: Kardamom

Giolitti enteriőr, Testaccio. Fotó: Kardamom

Giolitti, Testaccio. Fotó: Kardamom

“14 éves koromban kerültem az iskolát, egyszerűen csak nem szerettem ott lenni…Az apám csak annyit mondott, jobb, ha nekiállsz dolgozni. Azóta itt vagyok, egész életemben. Ez az, ami miatt bízhatsz bennem.”

– nyilatkozta egyszer Armando, a bár tulajdonosa, akinek azóta fia is segít az üzemeltetésben.

Bar Giolitti. Fotó: Kardamom

Kitüntetés. Fotó: Kardamom

Tramezzinik. Melyiket válasszam? Fotó: Kardamom

Végül a tonhalas-articsókás tramezzinire esett a választásom. Fotó: Kardamom

A tonhalas-paradicsomos, tonhalas-articsókás, padlizsános-mozzarellás vagy gombás-mozzarellás tramezzinik, az insalata russa és társai mellett a hely főbb vonzerejét a gelato-k jelentik. Okkal. A top 3 olaszországi fagyiélményem között volt a fenti képen is látható zabaione-kávé kettős. (A zabaione iránti elfogultságom még brüsszeli időszakomból ered, volt egy elképesztő vicces és vagány idős olasz kollégám, akivel először kóstoltam a desszertet, és azóta ha meglátom a nevét bárhol, akár gelato formájában, előszeretettel rendelem, mindig jó emlékeket ébreszt bennem. Egyébként az igazsághoz tartozik, hogy a kávé és zabaione gelato-kat annyira nem lehet elrontani…)

A klasszikusok mellett olyan fantázianévvel ellátott ízeket is lehet kérni, mint a “Drakula vére” (amely egy speciális szilvafajtából készül), vagy az “Opera” (aszalt gyümölcsök keveréke).

Jaj, majd’ elfelejtettem, ha ott jártok,

ne felejtsetek el tejszínhabot kérni a gelato-ra!

Belekóstolva Anton Ego-ként (L’Ecsó) repültem vissza a gyerekkoromba, egészen pontosan a szülővárosom egyik ikonikus cukrászdájába, ott ettem utoljára ilyen tejszínhabot.

Mondjuk, ez nem a legszebb felvétel lett…Bezzeg az íze! Fotó: Kardamom

 

4. Gelateria Brivido

Ha már Testaccio-ban kalandozunk, akkor nem is következhetne más, mint a már említett “top 3 olasz gelatoélményem” harmadik számú esélyese, a Gelateria Brivido.

Az üzletet a képen is látható nagymama indította még harminc évvel ezelőtt, azóta az unokája is hozzájárul a fagyizó kifejezetten családias légkörének megteremtéséhez. A gelato készítéséhez használt gépeket egyébként egy üvegfalon keresztül itt is meg lehet tekinteni.

Nagymama és unokája a pult mögött. Fotó: Kardamom

A Brivido-ban is leültem egy fél órára a fagyimmal, hogy belefeldkezzem egy kicsit a vasárnapi ebéd után a cukrászdába betérő nagymamák, unokák és fiatal párok társaságába.

Készül az extrakalóriás gelato. Nem nekem. Fotó: Kardamom

Csak határozottan. Fotó: Kardamom

A tejszínhab egyébként itt is kötelező. A feketeövesek pedig a csokimázba forgatott tejszínhabos gelato-val is próbálkozhatnak. Én beértem egy …. mivel is??! Töredelmesen be kell valljam, fél órája keresem a jegyzeteim között, mit kóstoltam, de nem találom. Áh, a fenti képből ítélve, biztos zabaione volt az egyik… Azt bezzeg felírtam, hogy úgy tévedtem be a helyre, hogy az utcán megcsapott a tejszínhab (és tudjátok, azoknak a klasszikus, békebeli cukrászdáknak az) illata.

Totti vigyázza a rendet a háttérben. Fotó: Karadmom

 

5. La Fonte Della Salute

Testaccio kerületére még visszatérek később, a fagyikörkép azonban nem lenne teljes a La Fonte Della Salute biofagyizó nélkül, úgyhogy evezzünk át egy kis időre Trastevere körzetbe.

Gelateria La Fonte Della Salute, azaz “Az Egészség Forrása”. Ahogy a neve is mutatja, itt a hangsúlyt az egészséges és organikus alapanyagokra helyezik. Először szkeptikus voltam, épp ezért vettem az irányt határozott lépésekkel a fagyipultjuk felé. Kellemesen csalódtam: a méz-gyömbér és a brownie (lényegében csokifagyi) változat nagyon finom volt. (És hát, az apácák kis csapatát elnézve, mintha csak a fent említett film gelato-s jelenete elevenedett volna meg előttem.)

Méz-gyömbér és brownie. Fotó: Kardamom.

6. Bar San Calisto

Bar San Calisto, Trastevere, Róma. Fotó: Kardamom

Ha Trastevere, akkor Bar San Calisto.

De közel sem csak fagyikedvelőknek. Szombat délután négy órakor már nem lehetett ülőhelyet találni a teraszon, majd amikor később, hat-hét óra tájékán újra arra sétáltam, a hely előtti kis tér szinte teljesen megtelt. Fiatalok, idősek, turisták, helyiek élvezték a nyárias áprilisi klímát sörrel, borral, espresso-val vagy gelato-val a kezükben.

Bar San Calisto. Fotó: Kardamom

Nem hallottam korábban a helyről, de a “tömeg” annyira felkeltette a kíváncsiságomat, hogy gondoltam, bekukkantok. És…hát…teljesen magával ragadott a Calisto retro hangulata.

Bar San Calisto. Fotó: Kardamom

Ezen a délutánon úgy éreztem, mintha időutazáson vettem volna részt.

Bar San Calisto. Fotó: Kardamom

Gusti gelato. Fotó: Kardamom

Bar San Calisto. Fotó: Kardamom

A bár egyébként Paolo Sorrentino “La Grande Bellezza” (“A nagy szépség”) című filmjében is feltűnik, íme, egy kis mozgókép az egyik teremből, amely valahogy a tatai buszpályudvar várótermére emlékeztetett.

Csak ott nem lehetett ilyen finom zabaione gelato-t kapni.

Bar San Calisto. Fotó: Kardamom

Zabaione egy kis tejszínhabbal. Mi más?! Fotó: Kardamom

Hely hiányában a fagyimmal a szomszéd tér felé indultam meg, ahol a lépcsőn megpihenve egy humorista utcai show-jába csöppentem. Először “olcsó” mutatványosnak hittem, végül magam is meglepődtem, milyen jól mulattam azon, ahogy egészen kretaív módon figurázta ki az útjába kerülőket.

Mutatványos Trastevere-ben. Fotó: Kardamom

Ahogy azt is hangos felnevetéssel nyugtáztam, hogy egy gyerekkori álmom valósult meg azzal, hogy reggelire, ebédre és uzsonnára is fagyit ehettem (nem is akármilyeneket!). Tízévesen persze ügyet sem vetettem a kilókra, egy tinédzserkori anorexiás időszaknak köszönetően azonban a mai napig álmomból felkeltve is tudom az egyes alapanyagok kalóriatartalmát (de legalábbis meg tudom becsülni őket). Úgyhogy egy gyors fejszámolást követően összekötöttem a kellemeset a hasznossal, és nyakamba vettem Trastevere utcácskáit, hogy legyalogoljam a legfrissebb zabaione élményeket.

Az egyik kedvenc római kerületem, Trastevere. Fotó: Kardamom

Persze nem rohamtempóban, ugyanis ha Szicíliában vagy Piemonte-ban simán le tudtam ragadni fél órára egy kapu vagy ajtó részletei előtt, akkor ez Rómában hatványozottan így történt.

Trastevere. Fotó: Kardamom

Ez itt már a naplemente a Trastevere-t a belvárossal összekötő egyik hídról. Fotó: Kardamom

7. Gelateria Fata Morgana

Fata Morgana. Fotó: Kardamom

Figyelem, kakukktojás következik.

Estére nem sokat esett a hőmérséklet, és addigra már jó néhány kilométerrel a lábamban, Trastevere egy kevésbé forgalmas utcájában szinte délibábként csalogatott magához a Fata Morgana fagyizó. Egy pillanat alatt beleszerettem a helybe: csupa olyan ízkombinációt olvastam a hűtőpulton, amelytől azonnal összefutott a nyál a számban: édeskömény-méz-édesgyökér, bazsalikom-dió-méz, “Pink Venus” (fekete rizs és rózsaszirom), ” A Kis Herceg Csókja” mogyoró és Gianduia krém), “Black & White” (fehér csoki és fekete fokhagyma).

Csakhogy, addigra olyannyira telítődtem az aznapi és korábbi zabaione adagokkal, hogy a szemem bármennyire is káprázott, a torkomon egy falat sem ment volna le. Úgyhogy megfogadtam, hogy amint lehet, visszatérek, és fejest ugrom a kínálatukba.

(Addig is, ha bárkinek van tapasztalata a hellyel kapcsolatban, örömmel fogadom a beszámolót. A gelato-k mögött álló hölgy, Maria Agnese elhivatottságát olvasva csak még kíváncsibb lettem.)

“A Kis Herceg Csókja”. Fotó: Kardamom

Nagy az érdeklődés. Fotó: Kardamom

Gelateria Fata Morgana. Fotó: Kardamom

A következp részben hozok majd képeket a virágvasárnapi Testaccio-ból, de a korábbi ígéretemhez híven egy trastevere-i Slow Food étteremből, sőt, könykereskedésből, piacról és egy szimpatikus street food bárból is.

Sportbár Testaccio-ban. Fotó: Kardamom