Toszkánában elsősorban a kulturális-, gasztro- vagy agriturizmus hódít, de a forró nyári napokon kevés jobb dolog van annál, mint két  pasta és múzeumlátogatás között fejest ugrani a Tirrén-tenger hűsítő hullámaiba.

Az ún. etruszk tengerpart” (ahogy a terület egykori lakói után hívják, róluk majd egy következő blogbejegyzésben lesz szó) Livorno városától Piombino-ig mintegy 80 km hosszan húzódik, és megannyi gyönyörű, tiszta vízű, sziklás és homokos strandot foglal magában. Nem beszélve a számos etruszk örökségről, hegyi falvakról, nemzeti parkokról, a világszerte ismert és elismert borokról vagy az isteni halas és a tenger gyümölcseit tartalmazó fogásokról.

Az etruszk riviéra. Fotó: Google Maps

Az alábbiakban azokat a partszakaszokat gyűjtöttem össze, ahol az első toszkán nyaramon megfordultam. 2017 tavaszát és nyarát elképesztő szárazság uralta Toszkánában, már kora reggeltől forrott a levegő, esőnek pedig hónapokig nyomát sem láttuk. Bár tény, hogy Volterra és a volterraiak még így is szerencsés helyzetben vannak, a tenger szintje felett 531 méteres magaságban emelkedő városkában legalább a  szélmozgásra nem lehet panasz. Firenzéből ugyanakkor rendre olyan posztok lepték el a közösségi médiafelületeket, amelyek Dante Poklához hasonlították a forró városi mindennapokat.

Volterra más szempontból is előnyös helyen fekszik: a toszkán strandok többsége 40-60 percnyi autóúttal elérhető.

1. Marina di Pisa

Pisában több alkalommal is jártam, és ugyan sokan Toszkána “fekete bárányának” tekintik, én egészen megkedveltem, és az érzéseim azt súgják, még bőven van mit felfedezni ott. A pisai úti tippek majd egy következő posztban érkeznek, elöljáróban annyit, hogy ha a ferde toronynál kipózoltuk magunkat, és marad idő egy kis csobbanásra, akkor nem kell sokat utazni. Marina di Pisa csak 12 km-re fekszik a belvárostól és jóllehet, a többi toszkán várossal ellentétben, nem tekint vissza nagy múltra (hivatalosan csak 1872-ben alapították), a tengervíz minősége kifogástalan.

Június első napján jártam itt. Fotó: Kardamom

Marina di Pisa egyik partja. Fotó: Kardamom

A part menti első halászházakat szecessziós stílusban épített villák és dúsgazdag tulajdonosaik követték. Gabriele D’Annunzio, a neves olasz költő, író, újságíró is vásárolt itt magának egy házat, a tenger közelsége pedig számos későbbi művéhez nyújtott inspirációt. A Pisa-ból busszal is 15-20 perc alatt elérhető Marina di Pisa tökéletes azoknak, akik a város nyüzsgő forgatagából egy kis kikapcsolódásra, nyugalomra vágynak. A part mentén számos bár, bisztró, étterem, pizzéria várja a vendégeket. Ottjártamkor egy sziklás partot választottam, hiába, nekem ezek a kedvenceim, de vannak kifejezetten kisgyermekes családok számára kényelmes, lassan mélyülő partszakaszok is.

Hát ilyen jó idő volt a naptári nyár első napján!

2. Calafuria

Pisa “ősi riválisa”, a szomszédos Livorno is szép strandokkal büszkélkedhet. Az egyik kedvencem a Livorno belvárosától 15-20 percnyi autóútra, déli irányban található Calafuria elnevezésű part. Tavaly nyáron sokszor látogattunk el ide: ebéd után kocsiba pattantunk, hogy a sziklák és hullámok között 2-3 órányi fürdőcskézés után újjászületve térjünk vissza a turistáktól nyüzsgő Volterra éjszakai életébe.

Naplemente Calafuria szikláinál. Fotó: Kardamom

Hullámok. Fotó: Kardamom

3. Castiglioncello

Castiglioncello strandja a hatvanas években élte fénykorát: olyan nagy mozisztárok, mint Alberto Sordi, Paolo Panelli vagy Marcello Mastroianni töltötték itt a szabadságukat, de a település adott otthont Dino Risi rendező Il sorpasso című híres fimjének is, amelynek egyik főszerepét nem más, mint Vittorio Gassman alakította. A fiatal Sophia Loren egyik első filmje, a Pellegrini d’Amore egyes jeleneteit is itt forgatták. Castiglioncello az 1980-as évekre veszített fényéből, mostanra viszont ismét kezdik felfedezni maguknak az olaszok.

Az Il sorpasso egyik jelenete. Fotó: Wikipedia

Ami a filmvásznat illeti, Castiglioncello partján egy hangulatos kertmozi működik a mai napig, és az egész településen végig olyan érzésem van, mintha megállt volna az idő.

Kertmozi Castiglioncello-ban, a tengerparton. Fotó: Kardamom

Kertmozi Castiglioncello-ban. Fotó: Kardamom

Castiglioncello vasúti megállója. Fotó: Kardamom

Castiglioncello hosszú partszakaszát egyébként két nagyobb részre osztanám: a népszerű, turistáktól hemzsegő, napernyőkkel teli homokos és lassan mélyülő strandokra, illetve a sziklás, elhagyatottabb, ugyanakkor nyugodtabb helyekre. Én, ahogy már említettem, az utóbbit preferálom. Ez itt az egyik kedvenc eldugott részem, csak leterítem a törülközőt és már ugrom is a vízbe.

Castiglioncello sziklás strandja. Fotó: Kardamom

Castiglioncello sziklás strandja. Fotó: Kardamom

Castiglioncello sziklás strandja. Fotó: Kardamom

Cedrata, az évtizedek óta népszerű olasz üdítőital. Fotó: Kardamom

4. Rosignano Solvay

Toszkána fehér homokos “karibi partjáról” egy korábbi bejegyzésben részletesen írtam. Arról, hogy mi színezi meg a partot, ide kattintva olvashattok bővebben.

A part színéért és hangulatáért felelős kőzet. Fotó: Kardamom

Ez a strand abból a szempontból kakukktojás, hogy a vízben itt még sosem mártóztam meg, a partján viszont annál többet sétáltam már. Decemberben még a kiskutyámat is elvittem egy körre.

Ő itt Attila. Fotó: Kardamom

Attila dacol a parti széllel. Fotó: Kardamom

Séta a parton. Fotó: Kardamom

Rosignano Solvay partjain egyébként még  ekkor, a decemberi séta során is találkoztunk helyi kite-szörferekkel. Ahogy arról korábban is írtam, ez az egyik szörfparadicsom a környéken.

Kiteszörferek a “karibi” strandon. Fotó: Kardamom

Mások is érkeznek ide kutyával. Fotó: Kardamom

5. Marina di Bibbona

Az első toszkán strandélményem Marina di Bibbona-hoz kötődik, még az Agriturismo Alle Rose-beli wwooferkedésem első napjaiban kerestem fel a kis parti falut.

Áprilisi napsugarak Marina di Bibbona partjainál. Fotó: Kardamom

A nyáron és az ősszel azután jó néhányszor megfordultam itt.

Ez a kép valamikor szeptemberben készülhetett. Fotó: Kardamom

Ez is egy szeptemberi napozós délután volt. Fotó: Kardamom

Októberi strandolás. Fotó: Kardamom

Októberi napfürdő. Fotó: Kardamom

Október végén olyan napos, meleg időnek örülhettünk, hogy még én is bemerészkedtem a vízbe, október 26-án beállítva ezzel a “főszezonon kívüli, leghidegebb napon történő” strandolási rekodomat.

Marina di Bibbona partja. Fotó: Kardamom

Mielőtt Attila kutyus decemberben a meglepetés erejével beköltözött volna hozzánk, “Asia” boxeré volt a főszerep, aki nem egyszer csatlakozott hozzánk egy ebéd utáni tengerparti sétához.

Asia-val egy novemberi vasárnap délután. Fotó: Kardamom

Marina di Bibbona novemberben. Fotó: Kardamom

Marina di Bibbona. Fotó: Kardamom

Marina di Bibbona. Fotó: Kardamom

Marina di Bibbona elég népszerű partszakaszt tudhat magáénak, ahol mind a relaxálni, mind a sportolni vágyók megtalálják a számításaikat. A homokos partot fenyőerdők szegélyezik, és ellentétben más partokkal, sohasem zsúfolt, kényelmesen el lehet “bújni” más strandolók elől, és élvezni a tenger morajlását.

Marina di Bibbona egyik strandja. Fotó: Kardamom

A névadó Bibbona települést egyébként már az etruszkok is lakták, emlékeiket számos, itt feltárt lelet őrzi. A település a középkorban a régió egyik legfontosabb és legvonzóbb várával büszkélkedhetett, Pisa, Firenze és Volterra álltak harcban egymással érte. Bibbona városának élete egészen 1549 virágzott, amikor is az addig a lakosságot megillető földek Cosimo I de’Medici feleségének tulajdonába kerültek, aki ezek használatát havi “bérleti” díj megfizetéséhez kötötte. Ez pedig jó időre megpecsételte Bibbona sorsát: lakói elszegényedtek, a folyamatos járványok, illetve rendszeres kalóztámadások pedig nem segítették a lakosság gyarapodását.

Marina di Bibbona. Fotó: Kardamom

Némi fejlődés akkor indult meg, amikor Pietro Leopoldo II egy kisebb területrendezéssel (mocsarak megcsapolása, csatornák kialakítása) újabb termőföldeket alakított ki. 1789-ben a földek gazdag családok kezébe kerültek. Manapság La California és Marina di Bibbona településekkel kiegészülve, lakói a turizmus mellett a mezőgazdaságból élnek vagy kézműves foglalkozásokból keresik meg a kenyérre valót.

Marina di Bibbona. Fotó: Kardamom

Május eleji napfürdő. Fotó: Kardamom

Marina di Bibbona. Fotó: Kardamom

Ha már itt jártok, és a fürdőzés mellett egy kis változatosságra vágytok, érdemes felkeresni egy bájos közeli települést, Bolgherit.

Marina di Bibbonától mindössze 9 km-re fekszik a körülbelül 160 főt számláló Bolgheri, amely egy középkori kastély köré építettek, és amelynek kapujához a mintegy 5 km-nyi hosszú, Giosuè Carducci, 19. századi olasz költő által is “megénekelt” festői “Viale dei Cipressi”, azaz “A Ciprusok Útja” vezet. A híres útszakaszt mintegy 2500 ciprus szegélyezi.

 

Ciprusok Útja a motor hátsó üléséről.

Bolgheri kapuja. Fotó: Kardamom

Hosszú történelemre visszatekintő központjával, jellegzetes téglaházaival, kis éttermeivel, gazdag választékkal rendelkező borbárjaival, gasztroüzleteivel igazán vonzó úticél.

A borrajongóknak világszerte ismerősen cseng a Bolgheri név: különleges mikroklímájának is köszönhetően az utóbbi évtizedekben a borvilág egyik protagonistájává vált. A Tenuta San Guido által készített “szuper toszkán” Sassicaia valószínűleg az egyik leghíresebb olasz vörösbor, ahogy a Bolgheri Superiore, Bolgheri Rosso is kiemelkedőek, a fehérek között pedig a Vermentino Bolgheri és a Bolgheri Bianco érdemel említést.

Egy deci Sassicaia ára 20 euró körül van.

A Sasiccaia története 1942-ben indult útjára azzal, hogy egy piemonti báró, Mario Incisa della Rocchetta az első cabernet sauvignon és merlot szőlőtőkéket Castiglioncello di Bolgheriben elültette. Az úriember, miután a pisai egyetemen befejezte mezőgazdasági tanulmányait, egy fiatal toszkán nemes hölgyet vett feleségül, a házassággal pedig földterületek is jártak. A báró nem volt túlságosan elragadtatva a helyi boroktól, ami nem meglepő, hiszen a sangiovese-ről az olaszok úgy tartják, hogy inkább a szárazföld belsőbb részeiben, nagyobb tengerszint feletti magasságon ad kiemelkedő termést. Mario Incisa della Rocchetta azonban elhatározta, hogy “csak azért is” jó bort fog itt készíteni, mégpedig francia, bordeaux-i mintára, a tengerparthoz közeli sík vidék ugyanis erősen hajaz a francia tájra. Évtizedeken át eltökélten, a legnagyobb odafigyeléssel készítette a borait, azonban egyet sem adott el közülük. A környezete megszállottnak tartotta, ő azonbanévről évre kifinomultabb, érettebb, kerekebb borokkal rukkolt elő. Az első Sasiccaia 1968-ban jelent meg a piacon, és azonnal kivívta a borértők elismerését.

Sassicaia. Fotó: flickr.com

A sikerhez hozzájárult, hogy a tőkénkénti 25 kilogrammos termést másfél kilóra csökkentették, de nagymértékben javította a gyümölcsök beltartalmi értékét a hosszabb időtartamú tölgyfahordós érlelés is.  A talaj, a művelésmód, a technológiai újítások mellett természetesen a mikroklíma a Sassicaia egyediségének további titka: az egyik oldalról a tenger, a másik oldalról pedig erdőkkel borított hegyek veszik körül. “Egy meleg, mediterrán, nyári napon különösen fontos hűsítő szerepe van a közeli hegyekből és a tenger felől áramló nedves szellőknek. Éjszaka pedig ugyanezen hatásoknak köszönhetően még alacsonyabb lesz a levegő hőmérséklete. A létrejövő hőmérsékletingadozás különösen fontos, hiszen lassítja az érést, és intenzívebb ízek kialakulásához vezet, valamint megőrzi a savakat.”- olvasható a Vinoport oldalán is.

A borok mellett az Unicum-üvegek is a polcon sorakoznak.

Bolgheri azonban még egy nedű miatt érdekes – és a magyar szíveknek különösen kedves: Firenzében töltött tizenöt év után Bolgheriben telepedett le a 2012-ben elhunyt Zwack Péter, felesége és gyermekeik. Amikor a Zwack-gyár ismét a család tulajdonába került, ugyan Budapestre költöztek, azonban, ahogy a NOL kapcsolódó cikkében olvastam, egyhelyütt úgy fogalmaztak, hogy “egy csendes budai utcában van a házuk, de ha bármelyiküknek ideje engedi, a szerteszét guruló toszkán dombok közé épített villába mennek haza”.

1720 óta álló olajfa Bolgheriben. Fotó: Kardamom

Bolgheriben a Cafe della Posta kávéház  (ahol pompás kézműves fagyit lehet kapni!) még ma is a család tulajdonában áll, a falakat pedig számos, az Unicum titkát őrző családról készült fotó díszíti.

Fotók a családi albumból. Fotó: Kardamom

Gelateria Caffe della Posta. Fotó: Kardamom

Egy gombóc “Bolgheri Ti Amo”-ra (vanília karamellizált pisztáciával, csokikekszekkel) és ricotta-füge fagyira én is beneveztem. Fotó: Kardamom

Gelateria Caffe della Posta. Fotó: Kardamom

6. Marina di Cecina

Cecina 15 km hosszú homokos parttal várja a turistákat, bár sok közöttük a privát strand.

Marina di Cecina. Fotó: Kardamom

Marina di Cecina. Fotó: Kardamom

Itt valamennyi létező vízisportot kipróbálhattok. Sokan járnak ide horgászni is.

Marina di Cecina. Fotó: Kardamom

Marina di Cecina. Fotó: Kardamom

Marina di Cecina. Fotó: Kardamom

Marina di Cecina. Fotó: Kardamom

Marina di Cecina piaca. Fotó: Kardamom

Marina di Cecina piaca, Fotó: Kardamom

Kétszer fürödtem itt, mindkét alkalommal Volterrából buszoztam el Cecinába, amelynek központjából 15-20 perces sétával értem el Marina di Cecina strandjait. Nekem nem lett a kedvenc partom, ha már a közelben jártok, érdemes még 5-20 percnyi autózást rászánni és másik partot választani. Itt mindig nagy a nyüzsgés és emiatt a víz sem igazán tiszta. Cecina központjában viszont rábukkantam egy hangulatos jazz kávézóra, amely könyvtárként is funkcionál. Ide, a Dán Kaféba mindenképp szeretnék visszatérni.

Dán Kafé, Cecina. Fotó: Kardamom

Dán Kafé, Cecina. Fotó: Kardamom

7. San Vincenzo

Ha már a könyveknél tartunk…San Vincenzo szép hosszú bazársorral büszkélkedhet, amelyen minden olyan portéka megtalálható, mi szem-szájnak ingere. Ruhaüzlet ide, napszemüvegárus oda, én itt a Mondadori könyvesboltnak örültem a legjobban: bármennyire is turistaközpont ugyanis Volterra, eddig senki sem vállalkozott arra, hogy egy valamirevaló könyvesboltot nyisson. San Vincenzo homokos partjával és kristálytiszta vizével egyébként népszerű célpont az olasz és a külföldi turisták körében is.

A Mondadori üzletében. Fotó: Kardamom

Büszkeség és Balítélet. Fotó: Kardamom

San Vincenzo. Fotó: Kardamom

San Vincenzo “belvárosa”. Fotó: Kardamom

San Vincenzo területe már az ősi időkben is lakott volt, az emberi jelenlét első nyomai a paleolit korszakra tehetők, stratégiai fekvésénél fogva pedig az etruszkok számára sem maradt érintetlenül. Manapság hosszú sétálóutcáján egymást érik a boltok, éttermek, kávézók. Ahogy Castiglioncello, úgy San Vincenzo strandjai is könnyen elérhetőek vonattal is: a vasútállomástól mintegy 5 perces séta, és a parton találjuk magunkat.

San Vincenzo “belvárosa”. Fotó: Kardamom

Csak a szokásos üzletek. Fotó: Kardamom

San Vincenzo. Fotó: Kardamom

Kagylógyűjtés a parton. Fotó: Kardamom

Naplemente San Vincenzo partjánál. Fotó: Kardamom

8. Baratti

Marina di Bibbona után a kedvenc partom. Legelőször akkor jártam itt, amikor Monte Argentario felé félúton megálltunk egy aperitivo-ra a strand legnépszerűbb bárjában, a Bagno Barattiban. Naplemente, élőzene, teli táncparkett, finom falatok és hűsítő koktélok…itt minden hétvégén – nyáron pedig hétköznapokon is – “buli van”. Remek felütés volt, azóta még két-háromszor strandoltam itt, de tény, hogy egyszer sem vasárnapi csúcsidőben, amikor nagy valószínűséggel élvezhetetlenül zsúfolt.

Bagno Baratti. Fotó: Kardamom

Bagno Baratti. Fotó: Kardamom

Bagno Baratti. Fotó: Kardamom

Baratti. Fotó: Kardamom

Bargno Baratti. Fotó: Kardamom

Bagno Baratti. Fotó: Kardamom

A Baratti-öböl az etruszk időkben a partszakasz egyik legfontosabb kikötője volt. Közkedvelt, homokos part a fenyőerdő tövében. A gyönyörű panorámával megáldott, homokos strandja mellett Baratti (és a közeli Populonia) fő látványossága a 80 hektáron elterülő Archeológiai Park.

Ha már strandok…a hidegebb hónapokban érkezőknek érdekesek lehetnek Toszkána termálvizes medencéi. Még novemberben látogattunk el barátokkal egy Barattihoz közeli fürdőbe, a Calidario Terme Etruschebe.

Calidario Terme Etrusche. Fotó: Kardamom

Calidario Terme Etrusche. Fotó: Kardamom

9. Monte Argentario

A félsziget két legnagyobb városa a nyüzsgő, üzletekkel teli Porto Santo Stefano és a kevésbé zajos Porto Ercole. Több millió évvel ezelőtt Monte Argentario még önálló sziget volt, majd a tengerből évezredek alatt kiemelkedett két homokos-iszapos sáv, amelyet a rómaiak kiegészítettek egy harmadikkal. Az olasz szárazföldről a lagúnába mélyen benyúló Orbetello városát feltöltéssel kapcsolták össze Monte Argentario szigetével, így alakult ki a mai három földsáv és a két lagúna. A földsávok homokos strandjaikkal nagyon népszerűek, számos híresség vásárolt itt magénak házat, köztük Sophia Loren is. A vidék már az etruszk időkben is lakott volt, később a római Enobarbi-Domitii család tulajdonába került, akiket Argentariként is ismertek, a félsziget róluk kapta nevét – olvastam a Miénk a világ blogon.

Monte Argentario partján. Fotó: Kardamom

Terasz kilátással. Fotó: Kardamom

Ilyen szép telihold világította be a partot. Fotó: Kardamom

Porto Santo Stefano. Fotó: Kardamom

Tavaly július elején töltöttünk itt egy hosszú hétvégét a barátokkal, vegyes érzésekkel érkeztem haza: az első nap egy klasszikus homokos, napernyőkkel teli parton strandoltunk Orbetello-nál, ahol szombat lévén lépni sem lehetett, a víz pedig emiatt nem is volt túl tiszta. Ettünk egy nagyon rossz helyen és egy kevésbé rossz helyen is – ebben a turistaparadicsomban sajnos nincs túl nagy választék minőségi, de megfizethető helyek között. Bevallom, egyik hely nevét sem írtam fel a jegyzeteim közé.

Gyümölcsárus zenélő autóval Orbetello partján. Fotó: Kardamom

Másnap viszont felejthetetlen jót csobbantunk egy eldugottabb, sziklás, ugyanakkor lassan mélyülő parton. Reggel érkeztünk, de nem elég korán: Cala Piccola-n már 9 órakor nehéz volt egy törülközőnyi helyet találni.

Cala Piccola a reggeli órákban. Fotó: Kardamom

Cala Piccola. Fotó: Kardamom

Cala Piccola. Fotó: Kardamom

Délre annyian lettünk, hogy úgy döntöttünk, ebéd után már egy másik parton hűsülönk majd.

Cala Piccola vasárnap délben. Fotó: Kardamom

Ha már az ebédet említettem, épp csak néhány órával az utazásunk előtt egy remek kis helyet találtunk Posto Santo Stefano-ban. Míg a srácok pastát és húsokat kértek, én a majd’ 40 fokos kánikulában csak egy panzanellát (idényzöldség- és kenyérsaláta) és caponata-t (padlizsános lecsó) tudtam legyűrni a Trattoria dai Frati-ban.

Panzanella. Fotó: Kardamom

Caponata. Fotó: Kardamom

10. Elba szigete

Elba Toszkána legnagyobb, míg Szardínia és Szicília után Olaszország harmadik legnagyobb szigete. Gazdag múltjának számos emléke a mai napig fennmaradt: régészeti leletektől, múzeumain át olyan kisebb várakig, mint a Fortezza del Volterraio vagy az imponzáns villákig, mint például az a rezidencia, ahol Napóleon első száműzetését töltötte. Ami Elbát ugyanakkor ugazán híressé és vonzóvá teszi, az strandjainak kristálytiszta, kék víze, gyönyörű partjai és… a lélegzetelállító panoráma.

Elba egyik strandja. Fotó: Kardamom

Szeptember végén töltöttünk itt három intenzív, mégis testet-lelket feltöltő, felejthetetlen napot: az idő még épp tökéletes volt a fürdésre (leszámítva egy esti rövid jégesőt), a turisták hada viszont már hazautazott. Több strandot is kipróbáltunk: a kalapban volt Capoliveri, Seccheto, Porto Azzuro, Fetovaia és Capo Bianco.

Jégeső az érkezésünk estéjén. Fotó: Kardamom

Elba szigetére Piombino városából komppal lehet átjutni, ami nem kifejezetten olcsó mulatság: mi két személyre, egy autóval oda-vissza 160 eurót fizettünk.

A kompra szóló jegyet Piombino-hoz közeli, főbb autóútvonalakat szegélyező jegyárusítóknál is meg lehet venni. Fotó: Kardamom

Úton Elba szigete felé a komppal. Fotó: Kardamom

Ha hosszabb időt töltötök Toszkánában vagy már jól ismeritek a félszigeti régiókat, akkor szívből ajánlom, hogy tegyetek egy rövid, legalább  kétnapos kitérőt Elbán. Ami a strandokat illeti, a Portoferraio-hoz közeli Capo Bianco Beach volt a kedvencem: kis, kerek fehér kavicsokkal teli part, magas kősziklák és olyan tiszta víz, hogy még egészen messze a parttól is akadály nélkül lehetett lelátni a tenger fenekére.

Capo Bianco Beach. Fotó: Kardamom

Jaj de nagyot úsztam! Fotó: Kardamom

Capo Bianco Beach. Fotó: Kardamom

Capoliveri a második számú favoritom. 400 méter hosszú, sziklák közötti, ugyanakkor homokos, közepesen gyorsan mélyülő partjával nagyon népszerű a családosok körében is.

Capoliveri. Fotó: Kardamom

Capoliveri. Fotó: Kardamom

Capoliveri. Fotó: Kardamom

Capoliveri. Fotó: Kardamom

Capoliveri. Fotó: Kardamom

A gyerekek magasságát mutató fal a capoliveri strand bárjának oldalában. Fotó: Kardamom

A Seccheto melletti szikláknál szó szerint egy hűsítő csobbanásra álltunk csak meg. Ezt a képet az autó mellől lőttem, utána pedig minden felesleges cuccot, így a telefonomat is hátrahagyva siettem a vízbe. Így, három hónap távlatából csak a gyönyörű panorámára és az óriási hullámokra emlékszem. De talán felesleges is szporítani a szót.

A tengerpart Seccheto közelében Fotó: Kardamom

Kilátás. Fotó: Kardamom

Fetovaia strandján egy egész délutánt is eltöltöttünk, szundítással, pancsolással, “búvárkodással” egybekötve.

Fetovaia. Fotó: Kardamom

Kellemes hangulatú bisztró a parton. Fotó: Kardamom

Porto Azzurro-hoz közeli partszakasz. Fotó: Kardamom

Két merülés között azért jutott idő egy kis városnézésre is. Porto Azzurro városka nem egy különösebben szép hely, viszonylag gyorsan körbesétálható.

Porto Azzurro kikötője. Fotó: Kardamom

Mozi Porto Azzurro-ban. Fotó: Kardamom

Egy fagylaltozó kínálata. Fotó: Kardamom

A két féllábú sirály a helyi hentesbolt rendszeres “vendégei”. Fotó: Kardamom

Porto Azzurro. Fotó: Kardamom

Porto Azzurro egyik kis utcája. Fotó: Kardamom

A helyi parfüm. Fotó: Kardamom

Megmásztuk a 394 méter magasan emelkedő Fortezza del Volterraio-hoz vezető sziklákat…

La Fortezza del Volterraio. Fotó: Kardamom

La Fortezza del Volterraio. Fotó: Kardamom

La Fortezza del Volterraio. Fotó: Kardamom

La Fortezza del Volterraio. Fotó: Kardamom

És elkeveredtünk Bagnaia falucskába is, ahol ilyen szép teraszon szürcsöltük a délutáni kávét…

Il Faro, Bagnaia. Fotó: Kardamom

Il Faro, Bagnaia. Fotó: Kardamom

Il Faro, Bagnaia. Fotó: Kardamom

Rio nell’Elba falucskában nem szürcsöltünk kávét, csak egy rövid sétát tettünk, hogy megnézzük, milyenek a felkapott fürdőhelyektől távolabb eső települések.

Rio nell’Elba. Fotó: Kardamom

Rio nell’Elba. Fotó: Kardamom

Rio nell’Elba. Fotó: Kardamom

Rio nell’Elba. Fotó: Kardamom

Mielőtt Elbára utaztunk, több cikket is olvastam Sant’Ilario faluról, ahova szintén felkocsikáztunk, majd 15 percnyi séta után bármifajta “aha!” élmény nélkül hajtottunk is tovább.

Reka Sumegh (@foodieintuscany) által megosztott bejegyzés,

Ami az ételeket illeti, az egyik estén az Elba szigetén élő barátainkkal főztünk együtt. Mivel aznapra virradóan heves eső és vihar volt a tengeren, nem érkezett hajó a partra friss halszállítmánnyal. Így kénytelenek voltunk azt venni a halaspultnál, ami az előző napról megmaradt. Így történt, hogy isteni moscardino-s tésztát készítettünk.

A halaspultnál. Fotó: Kardamom

Készül a pastaszósz. Fotó: Kardamom

Asztalhoz! Fotó: Kardamom

Elba leghíresebb édessége a schiaccia briaca, azaz “részeg sütemény”, mivel a tésztájába a mazsola vagy a dió mellett jellegzetes elbai bort, aleatico-t is kevernek. Puha, omlós, általában kerek, tortaformában kapni. Nem rossz.

Schiaccia briaca. Fotó: Kardamom

Persze a friss gyümölcsök is nagyon kelendőek:

Tipikus gyümölcsárus stand az autóút mellett. Fotó: Kardamom

Ha éttermet kerestek a szigeten, akkor a Porto Azzurro-ban található La Botte Gaia-t érdemes felkeresni. Sok, halas specialitásokat kínáló étteremben megfordultam már Toszkánában, ez a hely magasan vezeti a népszerűségi listámat. Egy halmániás toszkán étteremtulajdonossal vacsoráztam itt, aki szintén nem győzte dicsérni a fogásokat.

Reka Sumegh (@foodieintuscany) által megosztott bejegyzés,

Előételként egy vegyes “tenger gyümölcsei” tálat kértünk. Nem sok íz maradt meg a múltból az emlékezetemben, de ezt a gambro rosso-t aligha fogom elfelejteni. Olyan ízletes volt, hogy még kettőt rendeltünk belőle. A legnagyobb meglepetést egy izgalmas ízkombináció okozta: “Tagliolini al Cacao con Polpa di Riccio, Granella di Nocciole e Stracciatella di Burrata Pugliese”, azaz kakaós tagliolini tészta tengerisün-mártással, tört mogyoróval és stracciatella (friss, hosszú, szálas, krémes) sajttal.

Tagliolini al Cacao con Polpa di Riccio, Granella di Nocciole e Stracciatella di Burrata Pugliese. Fotó: Kardamom

Kóstoltuk még a rombuszhallal töltött kagylószószos, sáfrányos töltött tészát (“Mezzelune” ripiene di Rombo, al sugo di Vongole e Zafferano), szójamajonézes-paradicsombucis tonhalburgert, a helyi sajtokból készült válogatást, desszertként pedig a már említett schiaccia briaca hűsítő semifreddo-ként újragondolt verzióját.

Nem könnyű ételfotó-trollokkal étterembe járni…Fotó: Kardamom

Még valami! Ahogy említettem, Elba szigetére Piombino-ból indulnak a kompok. Ha Elbára menet vagy onnan hazafelé, esetleg pusztán átutazóban jártok az egyébként csúnyácska tranzitvárosban, és megéheznétek, a Da Balestra éttermet ajánlom jó szívvel. Novemberben jártam itt egy ebéd erejéig – a minőség, illetve a kiszolgálás teljesen rendben volt.

Tenger gyümölcsei kóstolótál. Fotó: Kardamom

Pennette con polpo ubriaco – részeges, azaz borral készült polipszószos tészta. Fotó: Kardamom

Hajaj…mondanom sem kell, hogy ezután a sok élénkszínű, a kék ötvenféle árnyalatában pompázó képek láttán mennyire elkapott a nosztalgia… Alig várom, hogy kitavaszodjon és újabb partszakaszokat mutassak meg nektek. Igaz, hogy az előzőekben ígértem egy beszámolót Dario Cecchini Panzano di Chianti-ban található hentesüzletéről, illetve a Chianti borrégióról, sőt, fogadkozásommal ellentétben még Certaldo-t sem mutattam be, de már így is irtó hosszúra nyúlt ez a bejegyzés. Ami késik, nem múlik, úgyhogy természetesen mindezekről lesz szó a későbbiekben a blogon.

Az olasz haditengerészet egy régi és új hajója. Fotó: Kardamom

A következő részben kitekintek kicsit Toszkánából és továbbhajózom a következő wwoofer-állomásomra, a piemonti Tassarolo falucskába, ahol májusban egy biodinamikus borászatnál segédkeztem. Tartsatok velem!