Aki valaha diétába kezdett, annak biztosan ismerősek lehetnek az alábbi képsorok. Miért olyan embert próbáló, hogy az azonnali örömökkel járó “jutalmazás” érzése helyett a jövőbeli (centiben, kilóban mérhető) eredményekre fókuszálva végülis megálljt parancsoljunk a “tiltott” falatok felé nyúló kezünknek? Talán csak a jutalomérzethez vezető szokásainkat kell némileg átalakítani, illetve újakat felvenni?

Az alábbi felvételek készítői többek között ezekre a kérdésekre is keresték a válaszokat. Az ún. „Marshmallow-tesztet” első ízben az 1960-as években végezte el Walter Michsel pszichológus, a Stanford Egyetem későbbi professzora, azóta pedig többen is megismételték.

A kísérlet egyszerű. Átlagban négy és fél éves gyerekeknek kínálnak választási lehetőséget: akár azonnal megehetik a kapott egy kocka pillecukrot (vagy sütit, de végezték a tesztet pereccel is), de ha várnak vele 15 percet, amíg a kísérletvezető visszajön, akkor kettőt is kapnak.

Hogy az évtizedekkel később megismételt tesztekben hogyan reagáltak erre az ajánlatra a kicsik? Az alábbi rövid videóból kiderül:

A kutatók az 1960-as években végzett első teszteket követően végül évtizedeken át követték a próbára tett gyerekek életét, és

összefüggést fedeztek fel az önfegyelem és a későbbi sikeresség között.Azok a gyerekek, akik már ebben a korban türelmesen megvárják a második cukorkát, a kutatási eredmények szerint életük folyamán később is számos “sikerben” részesülnek – már, ami a kitűzött célok megvalósítását illeti.

Egyfajta elvárásként kezdik fejleszteni magukban a gondolatot, miszerint “Úgy gondolom, meg tudom csinálni. Tényleg olyan valaki vagyok, aki meg tudja csinálni.” (Interjú Walter Mischellel).

Az anorexia vagy a bulimia mellett manapság továbbra is indokolatlanul kevés szó esik a stresszevésről, az ingerhiány miatti vagy a kompenzálás érdekében történő túlevésről és az ezeket kísérő feszültségről. Egyesek sokat megadnának azért, hogy az étkezéseket kísérő folytonos bűntudattól örökre megszabaduljanak, míg mások nem értik, hogy miért képtelenek kontrollálni a magatartásukat és csöppenek az egyik sikertelen fogyókúrából a másikba.

Az evéssel kapcsolatos önfegyelem témaköréhez kapcsolódóan egyébként tavaly jelent meg egy hiánypótló alkotás a könyvesboltok polcain. Dr. Lukács Liza: „Az éhes lélek gyógyítása – Túlsúly, evészavarok és kapcsolati problémák” című könyvében érthetően, lényegre törően, nem tolakodó módon, esetismertetésekkel színesítve mutatja be az egyes evészavarokat, az éhség főbb fajtáit (pl. cselekvési éhség, produktivitási éhség, szexuális éhség, kapcsolatéhség, stb.), ezek lehetséges lelki okait, a gyógyulás útjait.

Azoknak is hasznos olvasmányul szolgálhat, akik közvetve, valamely családtagjuk, barátjuk vagy kollégájuk által érintettek a témában.