Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mindenkire ugyanazok az általános szabályok lennének alkalmazhatóak, nincs két egyforma szervezet, de vannak a táplálkozásnak bizonyos szélesebb aspektusai, amelyek azután az adott személy egyedi életkörülményeihez, szükségleteihez szabhatóak.

A következő három, a cikkben ismertetett alapvető étkezési szokás elsajátítása például elsőre tényleg banálisan hangzik, de ha belegondolunk, a legtöbb fogyókúra épp az ezekre való képesség hiánya miatt fullad végül kudarcba: ilyenek a strukturált étkezési idő betartása; a saját belső, éhséget és telítettséget jelző rendszerünkre való hagyatkozás olyan külső befolyásoló tényezők helyett, mint a tányéron lévő étel mennyisége; valamint az ételek széles (változatos) köre iránti nyitottságunk erősítése. A gyermekek számára mindhárom „hozzáállás” tanítható, amely a szerző szerint előrevetíti, hogy a nyelvtanuláshoz vagy bármely más képesség elsajátításához hasonlóan, később, felnőtt korban is sikerrel magunkévá tehetjük ezeket a szokásokat.

Amennyiben az étkezést (étkezési szokásokat) tanult viselkedésnek tekintjük, látható, hogy nem az információk feldolgozása jelent majd kihívást a jövőben, hanem az új szokások felvétele és a régi minták elhagyása. A kormányok világszerte jól irányzott felhívásokkal és tájékoztató üzenetekkel igyekeznek dacolni az elhízás ellen, de ahogy a cikk írója fogalmaz, a szülői tanács önmagában („Melegen ajánlom, hogy az utolsó falatig edd meg azt a káposztát!”) még nem vitt rá egy gyereket sem arra, hogy egészségesebben étkezzen. Hogy gondoljuk tehát, hogy ez később, felnőttként majd működni fog? A jó példa, az egészséges ételek iránt tanúsított lelkesedés és némi türelem sokkal célravezetőbbek.

Az alábbi cikkel egyébként egy újabb (egyúttal ugyanakkor nagyon is komoly múltra visszatekintő) magyar know-how indult világhódító útjára. A részletekért megéri kattintani. Benneteket mivel „etettek meg” annak idején?