Nincs jobb ötletem, bemásolom alább, de előtte még tartozom egy apró kulisszatitokkal: ahogy azt talán már többször is érezhettétek a szavaimból, jóllehet, tél tábornok évtizedek óta kitartóan küzd, továbbra sem tudja belopni magát a szívembe.  És egyelőre nem is abba az irányba haladnak a dolgok, hogy kettőnk viharos kapcsolata más irányt vegyen, ugyanis ezeken a sötét hajnalokon képtelenség jó felvételt készíteni a reggeli, napindító vitaminbombáimról.

Természetes fényforrásra így egy ideig még csak hétvégéken hagyatkozhatom, emiatt tapasztalhattátok, hogy mostanában a nyári-őszi hónapokkal ellentétben nem minden reggel érkezik új, színes őrület. Ma viszont nem menekül senki: újabb must-try ital következik. Egyszerű, mint mindig, az édes banán és a savanykásabb almák keverednek benne, a spenót pedig remekül kiegészíti őket. Bevallom, mínuszok ide vagy oda, dobtam a turmixgépbe egy jó nagy marék jégkockát is, úgyhogy egy kicsit még nyári hangulatom is lett.

De ígértem egy történetet is. Kicsit a váratlan (smoothie-)fordulatokról, kicsit az élet áramlásába való belehelyezkedésről, kicsit arról szól, hogy gyakran milyen elhamarkodottan ítélünk meg, értékelünk egyes helyzeteket, amik akár lehetőséget is jelenthetnek. Csak vegyük észre.

„A cél az út

(…) Egy öregember él valahol keleten egy kis faluban. Nagyon szegény, de van egy fehér lova, amely olyan szép, hogy még a királyok is irigylik érte, és óriási összegeket kínálnak az állatért. Az öreg azonban csak ennyit mond: – Ez az állat a barátom, és az ember nem adja el a barátait. – Telik-múlik az idő, egy reggel, amikor kimegy az istállóba, hogy megetesse a lovát, nem találja ott. A falubeli emberek ekkor azt mondják: – Ó, te buta öregember, hányszor mondtuk neked, hogy add el a lovadat, akkor most gond nélkül élhetnél. Most pedig eltűnt, micsoda szerencsétlenség! – Az öregember nyugodt marad és így szól: – Ne menjetek olyan messzire, hogy azt mondjátok, szerencsétlenség. Mondjatok egyszerűen annyit, hogy a ló nincs az istállóban. – Az emberek csak a fejüket rázzák és nem tudják, mit ért ezen. Néhány hónappal később a ló valóban visszajön, egyáltalán nem lopták el, hanem kitört a vadonba, és most tizenkét csodaszép vadlovat hoz magával. Ismét jönnek a falubéliek az öreghez és azt mondják: Öregember, valóban bölcs voltál, tényleg áldás volt és nem szerencsétlenség! – Az öreg erre nyugodtan megint csak ennyit mond: – Ne ítéljetek, mondjatok csak annyit, hogy a ló visszatért. – Az emberek megint a fejüket csóválják, és nem értik, mire céloz. Egy idő után az öregember egyetlen fia elkezdi betörni a vadlovakat. Az egyik, amelyik különösen vad, ledobja, és eltöri mindkét lábát, úgy, hogy járni sem tud többé. Az emberek megint eljönnek az öreghez és így szólnak: – Micsoda szerencsétlenség, te szegény öregember, most elveszítetted öregkorod egyetlen támaszát! – Az öreg ismét csak annyit mond: – Nem tanultok semmit, az ítélkezés a mindenetek! Mondjatok egyszerűen csak annyit, hogy a fiam eltörte a lábát. Ki tudja, vajon áldás-e vagy átok? Egyetlen szót olvastok el egy mondatból és meg akarjátok érteni az egész könyvet. Az élet csak töredékeiben mutatkozik meg. – Végül háború tör ki az országban, és minden harcra alkalmas fiatalembert behívnak katonának. Az egész falu sír és panaszkodik. Csak az öregember fia maradhat otthon, mivel nem alkalmas a harcra. Megint eljönnek az öreghez az emberek és így szólnak hozzá: – Megint igazad volt, áldás volt, nem szerencsétlenség. A fiad eltörte ugyan mindkét lábát, de legalább veled maradhatott. A mi fiaink örökre elmentek. – Az öregember válaszát el tudjuk képzelni. (…) Az értelem szívesen ítél, hiszen mindig kockázatos és kényelmetlen dolog mozgásban maradni. Valóban, az utazásnak soha sincs vége. Ahol az egyik ösvény véget ér, kezdődik a másik, ha becsukódik egy ajtó, kinyílik egy másik. Megmászol egy csúcsot, és egy még magasabb emelkedik eléd. Akik elég bátrak, hogy ne aggódjanak a megérkezés miatt, akik elégedettek magával az utazással, akik megelégszenek azzal, hogy egyszerűen csak a pillanatban éljenek és abba „belenőjenek”, csak azok az emberek képesek a teljesség útját járni.”

Az idézet Claus Riemann Mély forrás című könyvéből származik, a recept pedig saját “fejlesztés”.

Gránátalmás-spenótos smoothie

Gránátalmás-spenótos vitaminsmoothie. Fotó: Kardamom

Hozzávalók:

  • 1 banán
  • 1 bögre friss spenótlevél
  • 1 nagyobb gránátalma leve
  • 1 kisebb alma
  • 1/4 bögre növényi tej (mandula- vagy rizstej)

Talán nem ez a leggazdaságosabb megoldás, de a gránátalma levét citromfacsaróval nyertem ki. Egyszer kipróbáltam, hogy milyen az ízhatás, ha a gyümölcshúsos kis magokat is beleturmixolom a smoothie-ba, de nem nagyon zavarók voltak a kis magdarabkák az italban. A gránátalma levének különleges íze ellenben nagyon jól feldobja a smoothie-t.