Mind közül ezt a bejegyzést volt egyszerre a legnehezebb és legkönnyebb megírni. Nehéz csak annyiban, hogy bár egy agriturismo-ban sem unatkoztam, itt, Monte San Pietro lankái között talán csak egyszer álltunk meg egy rövid délutáni pihenőre Chiarával, a vendéglátómmal, egyébként mindig ügyködtünk valamin. Emiatt csak az hosszú órákba telt, hogy a bejegyzéshez kiválogassam a fotókat, és végigolvassam a jegyzeteimet. Viszont éppen amiatt, hogy minden eseményről szerettem volna említést tenni, elég könnyen és gyorsan haladtam az írással, mert itt és most nem jut elegendő hely arra, hogy egy-egy témát (legyen az a mézkóstolás technikája, a pignoletto bor műfaja, a nocino- esetleg a ricotta– vagy a “barlangsajt”-készítés rejtelmei) részletesen kifejtsek. Ha a beszámolóm felkeltette az érdeklődéseteket, talán útra keltek majd ti is, hogy személyesen kóstoljatok bele a Bologna környéki kis települések hangulatába, történetébe, gazdag konyhaművészetébe. Ha bármely további információra vagy elérhetőség(ek)re van szükségetek, nyugodtan keressetek meg.

Nem véletlenül írtam fentebb, hogy a Bologna környéki településeken érdemes elmélyedni Emilia-Romagna ízeiben, ugyanis Olaszországban úgy tartják, hogy

ha igazán jó helyi jellegzetességet szeretnél enni Bolognában, akkor azt a város falain kívül keresd!

A kivétel még a “bel Paese” ezen részén is erősíti a szabályt: a Bologna belvárosában található Trattoria da Me a tavalyi gasztrotúrám egyik legjobb étteremélménye volt, de a Caffé Terzi híres kardamomos kávéjára is sokáig fogok emlékezni.

Összesen 35 kilométernyi árkád található Bolognában. Fotó: Kardamom

Árkádok mindenütt. Fotó: Kardamom

Mondom: mindenütt…Fotó: Kardamom

Mielőtt azonban nyakamba venném az “árkádok városát”, hadd vigyelek el benneteket egy mesebeli helyre, a Casa Vallona-ba, amelyet Chiara Battistini, egy nagyon energikus, fiatal hölgy álmodott meg Monte San Pietro határában.

Monte San Pietro. Fotó: Kardamom

Életkép a Casa Vallona-ban – “slow life”. Fotó: Kardamom

Casa Vallona. Fotó: Kardamom

Casa Vallona. Fotó: Kardamom

Chiara hosszú éveken át a marketing és kommunikáció területén dolgozott, többek között a Moleskine milánói irodájában, míg egy napon úgy döntött, kiszáll a mókuskerékből, vidékre költözik, és a természet lágy ölén bontakoztatja ki kreativitását.

Chiara és kutyusa, India. Fotó: Kardamom

Egy, a fiatal gazdák vállalkozását ösztönző olasz program segítségével kívül-belül felújította azt a monte san pietro-i házat, amelyben egykor nagymamája nőtt fel, és ahol ő is gyermekkora egy részét töltötte. A rezidencia neve is Vallona nagymama emlékét őrzi (egy 1715-ben készült térképen egyébként már “Ca de’ Vallona” néven említik az épületegyüttest).

Kilátás az ablakomból. Fotó: Kardamom

A Casa Vallona egy emeleti szobája a hozzá tartozó fürdőszobával bed & breakfastként üzemel, a földszint egy nagyobb szárnya pedig hétvégenként étteremmé alakul, ahol Chiara isteni főztjeit kóstolhatják a vendégek (érdemes előre asztal foglalni!). Az ifjú tulajdonosnő a ház minden sarkát a legnagyobb gondossággal alakította ki. Itt megszállni, akárcsak egy estére is, igazi időutazás a múlt századbeli békés, egyszerű olasz falusi világba.

Casa Vallona. Fotó: Kardamom

Casa Vallona. Fotó: Kardamom

Casa Vallona. Fotó: Kardamom

Casa Vallona. Fotó: Kardamom

A Casa Vallona Bolognától mindössze 20 km-re bújik meg, így nem igényel különösebb szervezést a kerti munkák befejezése után autóba pattanni és a barátokkal együtt elkölteni a nyáresti aperitivo-t egy hangulatos kerthelyiségben.  Ahogy tettük ezt mi is, nem is egyszer. Először mindjárt az érkezésem napján, méghozzá egy igazán érdekes helyen: a MAMbo, azaz a Museo d’arte moderna di Bologna (Modern Művészetek Múzeuma) mögött bújik meg egy kis bár, amelynek célja, hogy estéről estére hidat építsen generációk között: azokat az idős, egyedül élő embereket várják, akik kellően nyitottak a mai generációkra, és ugyanígy, fordítva.

Fiatalok-idősek együtt. Mi egy behűtött pignoletto-val indítottuk az estét. Fotó: Kardamom

Miután Chiara barátai megérkeztek, a szomszédos művészmozi (Cinema Lumière) kertjének egyik nyitott bárjába, az Il Cameo-ba ültünk át, hogy itt folytassuk a welcome estét.

Hiába, meleg májusi este volt… Fotó: Kardamom

Egy nagyon finom szardíniai vermentino. Fotó: Kardamom

A Cinema Lumière bejárata. Fotó: Kardamom

Cinema Lumière, Bologna. Fotó: Kardamom

A mozi udvara szombatonként termelői piacnak ad helyet, és hogy keretbe foglaljam emilia-romagnai wwooferkedésemet (elsősorban persze azért, mert rettentően szeretek piacra járni), elutazásom napján ezen a piacon zártam itteni kalandjaimat.

Szombati termelői piac. Fotó: Kardamom

Szombati termelői piac. Fotó: Kardamom

Spárgahegyek a termelői piacon. Fotó: Kardamom

Friss kenyerek. Fotó: Kardamom

Friss ricotta a piacon. Fotó: Kardamom

Az egyik standon épp cseresznyefajtákról tartottak előadást. Fotó: Kardamom

Szombaton az Il Cameo. Fotó: Kardamom

Még mindig a szombati Il Cameo.. Fotó: Kardamom

Néhány jó helyi bort itt is kóstoltam – közvetlenü a termelővel. Fotó: Kardamom

Kézműves sörökből sem volt hiány. Fotó: Kardamom

Inkább mégis maradtam a boroknál…ez már itt egy abruzzo-i jellegzetesség. Fotó: Kardamom

Hogy mi mindenen dolgoztunk mi ketten Chiarával a Casa Vallona-ban?

Érkezésem másnapján rögvest kamillafelhőben, pipacsréten, cseresznyésben, sőt méhek között találtam magam. Mint a mesében.

Májusi reggelek. Fotó: Kardamom

Ha Volterráról a sulla, akkor Monte San Pietro-ról a pipacs jut eszembe. Fotó: Kardamom

Casa Vallona. Fotó: Kardamom

Kamillatenger a Casa Vallona-ban. Fotó: Kardamom

Így szárítottuk a virágokat. Fotó: Kardamom

…a csalánt a gnocchi-hoz gyűjtöttem…

Ebből készül majd a gnocchi. Fotó: Kardamom

…a kaptároknál a mézhelyzetet ellenőriztük…

Chiara kaptárjaiban 10 méhcsalád lakik, összesen 60,000 egyed. Fotó: Kardamom

Indulás a kaptárokhoz. Fotó: Kardamom

Minden eszköz bevetésre kész. Fotó: Kardamom

…a cseresznyefákat pedig egy specifikus bio permetezőszerrel fújtuk be.

A cseresznyefák között. Fotó: Kardamom

Ahogy pedig a Nap szép lassan megadta magát a Holdnak, befészkeltük magunkat a konyhába, hogy megkezdődjön beavatásom Chiara pazar tortáinak világába. Az itt megszálló vendégeket a saját készítésű barack-, füge- és cseresznyelekvárja mellett ilyen süteményekkel kényezteti:

Chiara joghurtos tortája. Fotó: Kardamom

Eszeveszetten finom almás pite. Fotó: Kardamom

Májusban már alakult a füge. Fotó: Kardamom

Három hónapomba telt, míg az alapvetően “sós” magyar reggeliről átálltam az olasz módira, azaz, hogy napindításként valami édeset falatoznak. A fordulat itt, a Casa Vallonában történt Chiara finomságaival.

Reggeli Chiara-nál. Fotó: Kardamom

Mézes élet. Fotó: Kardamom

Reggelente tehát nem spóroltunk a kalóriákkal, így legalább volt mit ledolgozni a nap folyamán a veteményesben…

Irány a terep! Fotó: Kardamom

Gyerünk szüretelni! Fotó: Kardamom

Színek kertje. Fotó: Kardamom

Cukkini- és paradicsompalántákat ültettünk. Fotó: Kardamom

…vagy a nagy cseresznye- és szederszüretelésben.

Cseresznyék. Fotó: Kardamom

Szüretelünk. Fotó: Kardamom

Szederfa. Fotó: Kardamom

A Casa Vallonabeli önkéntes hetem egyik kiemelt programpontja egy mézfesztivál volt, amelyet Chiara több más fiatal méhésszel együtt szervezett egy közeli településen. Ahogy fentebb is említettem, Olaszországban elég sok pénzt pumpálnak a fiatalok mezőgazdasági törekvéseinek támogatására, ez a kétnapos ismeretterjesztő rendezvény is egy ilyen program keretében valósulhatott meg.

Gyerekek kreatív versenye a fesztiválon. Fotó: Kardamom

Sulle Vie del Miele fesztivál. Fotó: Kardamom

Ilyen szép ajándékcsomagokat kaptak a mézfesztiválhoz kapcsolódó kreatív pályázaton. Fotó: Kardamom

“A Méz Útjai” fesztiválon (“Sulle Vie del Miele”) a Casa Vallona büszkélkedhetett az egyik legnépszerűbb standdal: a mézek mellett Chiara saját készítésű paradicsomszószát, borát, az előző este együtt sütött almás-gesztenyés pitéket, farinata-t és quiche-t is kínáltunk, de készítettünk prosciutto-val és stracchino-val, na meg ricottával-mézzel, illetve Chiara ISTENI mogyorókrémével (amelynek szuper titkos receptjét senkinek sem árulja el) töltött tigelle-t is.

Tigelle. Fotó: Kardamom

Chiara paradicsomszósza. Fotó: Kardamom

Gesztenyesört is lehetett nálunk inni. Fotó: Kardamom

A fesztivált megelőző nap beszerző-körutat tartottunk,

amit azért imádtam, mert míg a dekorációkért, a fesztivál logójával díszített pólókért, a tigelle, és a sütemények alapanyagaiért igyekeztünk a közeli falvakba (Chiara még a tojásért is inkább félórát utazik, csak megbízható forrásból érkezzen), remek rálátást kaptam a környékre.

Beszerző körúton. Fotó: Kardamom

Autókáztunk sokat. Fotó: Kardamom

Környékbeli falvakon át vezetett az utunk. Fotó: Kardamom

Ebédünk: tigelle mortadellával és stracchino sajttal. Fotó: Kardamom

Ezt az ebédet egyhamar nem felejtem el: egy kis faluban álltunk meg, hogy pár falatot bekapjunk, erre egy hadseregnyi sajttal és felvágottal pakolták tele az asztalunk. Fotó: Kardamom

Nem tudok betelni a képekkel…Fotó: Kardamom

Sőt! Egy igazán különleges alkalomnak is részese lehettem:

Chiara első bora, 800 palackkal épp akkor készült el, amikor nála vendégeskedtem.

Sokáig fogok még emlékezni arra, amikor a palackozóüzemből, mint beszerző körutunk utolsó állomásáról hazaérve együtt koccintottunk arra, hogy az elmúlt évek szőlőbeni munkájának gyümölcse végre – szó szerint is – beérett.

Az első pohár saját bor megörökítése. Fotó: Kardamom

De nemcsak az első bora debütált, zölddió-likőrt is tavaly főzött először. A nocino készítésének két főbb fázisa van: előbb június végén leszüretelik a még zöld burokban lévő diót, majd alkohol és fűszerek keverékében érlelik hónapokig. Ezután cukorsziruppal keverik össze.

Készül a nocino. Fotó: Kardamom

Készül a nocino. Fotó: Kardamom

Nocino-k üvegben. Fotó: Kardamom

Chiara és a nagymamája előkóstolnak. Fotó: Kardamom

Legalábbis aszerint az iskola szerint, amelyet Chiara követ. Volterrában mi is készítettünk a nyáron nocino-t, csak mi egy másik utat választottunk: egyszerre kevertük össze az alkohollal, a fűszerekkel és a cukorral a diót, ahogy a Pellegrino Artusi receptjében is írva vagyon.

Itt már a mi, volterrai nocino-nk születik. Fotó: Kardamom

De kanyarodjunk egy kicsit vissza a fesztiválhoz, amelyre egy nagyon illusztris vendéget, egészen pontosan

Olaszország leghíresebb mézszakértőjét, Lucia Piana-t is meghívták,

aki többek között egy nagyon izgalmas mézkóstoló szemináriumot tartott.

Mézkóstoló. Fotó: Kardamom

Hatféle mézet teszteltünk “vakon”: a kedvenceim a gesztenye és az eukaliptusz voltak, a professzornő pedig közben hol a méz kóstolásának technikájáról, hol a méhek ökoszisztémabeli szerepéről magyarázott, de a mézzel való főzéshez is adott tippeket. A fémkanál használata például a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem rontja a méz minőségét, csupán az ízélményt.

Keresd a királynőt! Fotó: Kardamom

Prezentáció gyerekeknek és szüleiknek a Sulle Vie del Miele fesztiválon. Fotó: Kardamom

Prezentáció gyerekeknek és szüleiknek a Sulle Vie del Miele fesztiválon. Fotó: Kardamom

A fesztiválon inspiráló fiatalokat is megismertem, így Zeid Nabulsit, a szíriai srácot, aki 8 évvel ezelőtt érkezett Bolognába, hogy  mérnökként még többet tanuljon az autókról. Egyetemi évei alatt belekóstolt a vidéki élet szépségeibe, és ez lett a végzete: innentől vett egy 180 fokos fordulatot az élete, méhészkedni kezdett, és az elmúlt öt évben egyre nagyobb sikereket ér el termékeivel. De ott volt Niccolò Lelli is, aki kiábrándulva a marketinges világból bio quinoatermesztésbe kezdett, és köszöni szépen, remekül megy az üzlet országhatárokon belül és kívül is.

Mézfesztivál. Fotó: Kardamom

Mézfesztivál. Fotó: Kardamom

Néhány helybeli szakácshoz a levendulás kekszeken át vezetett az út: olyan finom harapnivalókkal érkeztek a fesztiválra, hogy megígértettem velük, másnapra elhozzák nekem a receptet. Így is lett, néhány héttel később kipróbáltam és nem győztem nekik utólag is hálálkodni.

A hölgyek és a kedvenc levenduláskekszem. Fotó: Kardamom

A levendulás biscotti. Fotó: Kardamom

Azon a hétvégén nem (sem) volt megállás a kulináris élvezetek terén: a rendezvényt pizzaparty-val zártuk, ahonnan természetesen a gorgonzolás-diós-mézes vagy a ragus pizza sem hiányozhatott.

Pizzaparty. Fotó: Kardamom

Mézes-diós-gorgonzolás pizza. Fotó: Kardamom

És megkóstolhattam a térség híres friggione-jét is, ami kicsit leves-, kicsit köretféle: hagyma és paradicsom alkotja az alapját.

Friggione. Fotó: Kardamom

Chiara, akárcsak én, rajong a konyhában való kreatív kísérletezgetésekért, így

rengeteget főztünk együtt a spárgás vegetáriánus lasagne-tól, a ragù-n és az édeskömény-karfiol salátán át a csalános gnochetti-ig, de volt, hogy ricottát “főztünk”

az előző napokról megmaradt tejből.

Ragù. Fotó: Kardamom

Gnocchetti alle ortiche “előtte”. Fotó: Kardamom

Gnocchetti alle ortiche “utána”. Fotó: Kardamom

Isteni vajas-zsályás ravioli. Fotó: Kardamom

Spárgás lasagne. Fotó: Kardamom

Cukkinivirágokat is sütöttünk. Fotó: Kardamom

Ez a tiramisú….Fotó: Kardamom

De a sonka sem volt mindennapi…Fotó: Kardamom

A ricottánk. Fotó: Kardamom

Készítettünk salamoia-t is. Fotó: Kardamom

Sajt- és sonkatál Casa Vallona-módra. Fotó: Kardamom

A Casa Vallona tulajodnosának kenyereitől pedig a lélegzeted is eláll.

Chiara kenyerei. Kedvencem a rozmaringos volt. Fotó: Kardamom

Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy minden ebédhez és vacsorához egy-egy pohár jó helybeli bort ittunk: negretto-t, pignoletto-t, albana-t, lambrusco-t vagy trebbiano-t.

Pasta cukkinis szósszal és finom helyi bor ebédre. Fotó: Kardamom

Egy délután Chiara nagymamája is csatlakozott hozzánk és együtt gyúrtunk friss tésztákat:

Chiara konyhája pastaműhellyé alakult. Fotó: Kardamom

Amit akkor ott ugyan nem készítettünk, viszont, ha Emilia-Romagna-ban jártok, érdemes kipróbálni, a garganelli.  Garganelliket és tortellinit Giuliana-val formáztunk később Volterrában.

Garganelli Giuliana-val Volterrában. Fotó: Kardamom

Ahogy fentebb írtam, Bologna-ban, főleg a turisták hada által bevett központi részben, elég könnyű belefutni nagyipari alapanyagokat használó étteremekbe, kevésbé minőségi sajtokba, felvágottakba.

Mielőtt a városba értem, két salumeriát írtam fel a jegyzeteim közé megtekintésre, mivel több turisztikai weboldal is őket ajánlotta. A híres Tamburini-ben kértem is egy hidegtál-kóstolót.

Sonka- és sajtkóstoló a Tamburiniben. Prosciutto Parma; Mortadella; Salamella Bolognese; Salame fellino; Coppa di Parma; Pecorino Sardo; Parmigiano Reggio volt a tányéron. Fotó: Kardamom

A Tamburini bejárata. Fotó: Kardamom

A pincér azt mondta, amióta itt dolgozik (és nem tegnap kezdett), én vagyok az első, aki megkérdezte, hogy honnan érkezett a felvágott az asztalra, azaz melyik gazdaságból, ismeri-e a tenyésztőt. Számomra is hihetetlen módon legalább húsz percbe telt, mire az étteremhez tartozó üzlet egyik munkatársa annyit ki tudott nyögni, hogy egy olyan gazdaságból, amellyel a Tamburini hosszú ideje együttműködik. Több üzletbe is bekukkantottam Bologna belvárosában, sajnos a helyzet siralmas abból a szempontból, hogy mindenütt nagyipari termékekbe futottam, a szalámikban pedig fellelhetők E252 és E250 adalékanyagok (is).

Felvágottak széles tárháza. Fotó: Kardamom

Szalámik. Fotó: Kardamom

Sajtospult. Fotó: Kardamom

Minden, ami szem-szájnak ingere. Fotó: Kardamom

Emilia-Romagna gasztrotérképe. Fotó: Kardamom

A Trattoria da Me-t Chiara ajánlotta a figyelmembe, szerinte ez a legjobb hely egész Bolognában, és bár az éttermet egy kedves barátnője vezeti, nem az elfogultság beszél belőle. Bíztam az ízlésében és nem is ért meglepetés: először brodo-ban tálalt tortellinit ettem, majd szárított brokkolival megspékelt sáfrányos-nyúlragus passatelli-t kértem.

Trattoria da Me. Fotó: Kardamom

Trattoria da Me, Bologna. Fotó: Kardamom

Trattoria da Me. Fotó: Kardamom

Tortellini in brodo. Fotó: Kardamom

Passatelli al rosmarino con ragú di coniglio zafferano e friarelli semi-disidratati Fotó: Kardamom

Ajándékként pedig nemcsak Elisa, a séf szakított rám és a kérdéseimre egy kis időt az esti hajtás közepette, de egy kóstolót is kaptam a desszertjeikből.

Desszertek: bavarese ai tre cioccolati; tenerinamisú, torta di riso, cialda croccante alle mandorle con gelato artigianale alla crema e frutti di bosco. Fotó: Kardamom

Elisa “vendéglátós” családban nőtt fel, és pont azért, hogy saját útját járja, előbb ruhaüzletet nyitott majd rögös úton érkezett meg a Trattoria da Me vezetéséhez. A sikere titka a csapata, a kemény munka és természetesen a gazstronómia iránti szenvedélye. A főzésben leginkább a menü kialakítását szereti, minden évszakban variálják a fogásokat, a tervezést pedig már hónapokkal előtte megkezdik.  A séflét egyetlen hátránya, hogy a magánéletre kevls idő jut. Elisa valamennyi beszállítója farmját jól ismeri, az alapanyagokat a mai napig napról napra ő válogatja ki. A húsokat is – annak ellenére, hogy évek óta vegetáriánus. A következő nagy dobása, hogy Hollandiában és Dániában nyit éttermet.

Elisa nagypapája az étterem előtt. Fotó: Kardamom

Míg én a Trattoria da Me-ben vacsoráztam, Chiara-ék a Camera a Sud nevű gasztropubban falatoztak, itt csatlakoztam hozzájuk később én is.

Camera a Sud, Bologna. Fotó: Kardamom

Camera a Sud. Fotó: Kardamom

Camera a Sud. Fotó: Kardamom

Camera a Sud. Fotó: Kardamom

Camera a Sud. Fotó: Kardamom

Aznap este izgalmas rendezvénynek adott otthont a hely, a “WineCityNight” programban résztvevő bárokban különböző olasz régiók borászainak alkotásait lehetett kedvezményesen kóstolni – egyben a borászokkal személyesen is találkozni. Itt egy, a szlovén-olasz határon található borászat vezetője prezentálta malvasia és egyéb borait.

Malvasia. Fotó: Kardamom

Bologna este. Fotó: Kardamom

Bologna. Fotó: Kardamom

Bologna. Fotó: Kardamom

Éjszakai élet. Fotó: Kardamom

Bologna este. Fotó: Kardamom

Bolognában egyébként a budapesti 7. kerületi “bulinegyedhez” hasonlóan sok bár, kávézó, bisztró tarkítja a belvárost, az egyetemisták, a városi fiatalok és a turisták kellő forgalmat generálnak.

Aprócska könyvesbolt Bologna belvárosában. Fotó: Kardamom

És ha már a diákokat említettem,

a 13. század elején francia egyetemi körök teremtették a “kövér / zsíros” és a “tudós” Bologna mítoszát, mely később más országokban is elterjedt.

Bolognai üzlet. Fotó: Kardamom

Ahogy Bolognáról szóló útikönyvében (Bologna – Ízek városa – A konyhaművészet magasiskolája, a bőkezűség és a szívélyesség városa) Alessandro Molinari Pradelli írja, “tudós”, mert itt alapították 1088-ban az első európai egyetemet, ahol többek között a glosszátoroknak, a római jog értelmezőinek iskolája virágzott, nekik köszönhető a római jog tudományos művelésének elterjesztése. “Kövér / zsíros” – azaz bővelkedő, gazdag, virulóan egészséges -, mert enyhe éghajlatán termékeny és öntözött a földje, ínycsiklandó, lenyűgöző a konyhája; s bőkezűen és szívélyesen fogadja az idegeneket, és tiszteletben tartja az ott-tartózkodók sokféle igényét. A vendégszeretetre minden odalátogató idegen felfigyelt, s századokon át újra meg újra lejegyezték a várost magasztaló szavakat. A legrégebbiek közül való a diákok és tanárok dicsérete, melyet 1155-ben nyilvánítottak ki Barbarossa Frigyes előtt, aki megállt Bolognában, miután Rómában császárrá koronázták:”

Itt a termékek nagy bősége vagyon, itt udvariasak a lakosok, itt tisztes szállások találhatók, itt végülis megvan minden, ami elősegítheti a tanulmányokat, és az életet szolgálja.

Bologna utcáin. Fotó: Kardamom

e

Egy belvárosi pasta műhely. Fotó: Kardamom

Tortelli. Fotó: Kardamom

Bella vita? Fotó: Kardamom

Évszázadokon keresztül az “örömteli bőség” hagyománya jellemezte Bolognát, a 19. századi híres patrióta, Ippolito Nievo ezt az alábbiakban foglalta össze:

Bolognában egy esztendő alatt többet esznek, mint Velencében kettő, Rómában három, Torinóban és Genovában húsz év alatt.

“Ha a bolognai konyháról hallotok valakit beszélni, hajoljatok meg, mert megérdemli. Igaz, hogy a fogások kissé nehezek, mert a klíma ezt követeli meg, a konyha ugyanakkor tápláló, ízletes és egészséges.” – ezek pedig már Pellegrino Artusi szavai (La Scienza in cucina e l’Arte di mangiar bene című könyvében).

Ha Bolognában jártok, és némi áloműző feketére vágytok, a sok jó hely között a híres Caffè Terzi kávézót mindenképp érdemes felkeresni. A kardamom és egyéb fűszerek titkos keverékének (na meg lehelletnyi csokoládénak) hozzáadásával készülő kávékülönlegességet ne hagyjátok ki!

Caffè Terzi. Fotó: Kardamom

Bologna belvárosában az egyik kedvenc helyem a Medulla Vini biodinamikus borbár volt, ahol a tervezettnél jóval többet időztem…

A hely bejárata. Fotó: Kardamom

Biodinamikus borbárban Bolognában. Fotó: Kardamom

Ha már a borbároknál tartok, nem mehetek el szó nélkül egy remek kis hely mellett, amely egy apró, Bologna melletti csinos településen, Savigno-ban bújik meg.

A 12 Gradi Caffé bár kínálatában az összes tipikus emilia-romagnai bor megtalálható, a tulajdonosok nyitottságának és stílusának köszönhetően pedig a hely atmoszférája is megkapó.

A 12 Gradi Caffé-ban. Fotó: Kardamom

Chiara ebben a faluban nőtt fel, a nagymamája máig itt lakik, így gyakran ugrik át ő is ide a szomszédos Monte San Pietro-ból. Egy nap, ebéd után én is elkísértem, és amíg ő a dolgait intézte, addig én egy spontán borkóstolót tartottam itt.

Biobor hozzáadott kén nélkül. Fotó: Kardamom

Ez a bor amforában készült. Fotó: Kardamom

Naigartén, azaz negretto. Fotó: Kardamom

A parmezánkrémnek érthetően nagy hagyománya van Emilia-Romagna-ban, itt sem maradhatott ki az aperitivo-ból, csak itt szarvasgombával bolondították meg.

Parmezánkrémes falatok. Fotó: Kardamom

Savigno főtere. Fotó: Kardamom

És lakói…Fotó: Kardamom

Savigno. Fotó: Kardamom

Savigno. Fotó: Kardamom

Savigno térképe. Fotó: Kardamom

Savigno. Fotó: Kardamom

Savigno. Fotó: Kardamom

Savigno könyvtára. Fotó: Kardamom

Savigno nem egy metropolisz, viszont a 2,800 fős településen az említett borbár mellett Michelin-csillagos étterem, kenyér- / pékmúzeum és egy olyan könyvtár is van, ahol megkockáztatom, hogy az olvasnivalók tizede szakácskönyv vagy legalábbis valamilyen gasztronómiai témában íródott…úgyhogy küldtem egy üzenetet Chiara-nak, hogy nem kell sietnie értem, sőt!

Kiválogattam néhány könyvet… Fotó: Kardamom

A gasztrorészleg. Fotó: Kardamom

Íme, az Amerigo, amely aznap épp zárva volt, de szerencsére Jókuti “Világevő” András már évekkel ezelőtt tesztelte, gasztrokalandjairól pedig több cikket is olvashattok, például itt.

Az étterem bejárata. Fotó: Kardamom

Ez pedig itt már a pékmúzeum.

A bejárata. Fotó: Kardamom

A pékmúzeumban. Fotó: Kardamom

A pékmúzeumban. Fotó: Kardamom

A pékmúzeumban. Fotó: Kardamom

A pékmúzeumban. Fotó: Kardamom

A pékmúzeumban. Fotó: Kardamom

A pékmúzeumban. Fotó: Kardamom

A szomszédos pékség, a Scuola di pane. Fotó: Kardamom

A szomszédos pékség, a Scuola di pane. Fotó: Kardamom

A szomszédos pékség, a Scuola di pane. Fotó: Kardamom

A szomszédos pékség, a Scuola di pane. Fotó: Kardamom

Májusban csak egy-egy délutánom volt szemügyre venni Bologna-t, ami épp arra volt elég, hogy magával ragadjon a város hangulata.

Le due torri (a két torony): az Asinelli (98 m) és a Garisenda (48 m).

Bologna. Fotó: Kardamom

Bologna. Fotó: Kardamom

Bologna. Fotó: Kardamom

Bologna. Fotó: Kardamom

Bologna. Fotó: Kardamom

Mivel Bologna nincs messze Volterrától, remélem, hogy hamarosan újra ellátogatok ide. Aminek nagyon örültem, hogy a fentebb már említett szombati termelői piacra (Mercato Ritrovato) is sikerült kijutnom. De egy másik vásárcsarnokba is beugrottam, mivel azóta, hogy Monte San Pietro-ba érkeztem és az ún. barlangsajtról (formaggio di fossa) olvastam, szerettem volna megkóstolni. Ahogy a nevéből is sejthető, ezt a sajtot 16 láb mélyen a földbe vájt, szalmával bélelt üregekben érlelik.

Mercato delle Erbe. Fotó: Kardamom

A Mercato delle Erbe-be egyik kis sajtüzletében pedig kapható!

Pont itt, ebben, a boltban! Fotó: Kardamom

Formaggio di fossa, azaz “barlangsajt”. Fotó: Kardamom

Vettem mellé egy üveg sörlekvárt (Birrificio Vecchia Orsa) is, Volterrába érve mindkettőt teszteltem.

Barlangsajt és sörlekvár. Fotó: Kardamom

 

Az itt töltött időszak olyan volt, mintha Chiara egy “minta wwoofer hetet” szervezett volna nekem, pedig az igazság az, hogy ő mindig így él, egyik napja változatosabb, mint a másik: egyedül viszi a B&B-t, a farmot, a méheket, hétvégenként az éttermet, emellett pedig folyton “szervezkedik”: fesztivált, főzőkurzust, gyerekprogramokat és így tovább…

Chiara, a kutyusa, India és a varangyosbéka. Fotó: Kardamom

Számomra nagyon meghatározó volt az itt töltött tíz nap, egyrészt Chiara lendülete, stílusa, gondolkodásmódja, munkatempója, na és persze projektjének sikere volt roppant inspiráló, másrészt rengeteget tanultam tőle a konyhában és a kerti munkák során is. Örökké hálás leszek neki a sok receptért, a nevetésért, a közös munkáért és a “csupa szív” emberekért, akiknek bemutatott.

Bologna pályaudvaráról Firenzén át Volterrába vezetett az utam, hogy néhány napot ismét kedvenc etruszk városom kedvenc farmján töltsek, mielőtt a következő – egyébként toszkán – állomásomra indulok. Volterráról és a Podere Risalso-ról ebben a posztban írtam korábban.

Volterra. Fotó: Kardamom

Podere Risalso, Volterra. Fotó: Kardamom

Podere Risalso, Volterra. Fotó: Kardamom

Az utam során számos nem várt fordulatban volt részem, Róma után sajnos ismét az overbooking áldozata lettem: a következő wwoofer állomásom vendéglátója sűrű bocsánatkérések közepette jelezte, hogy a megbeszélteknél két nappal később tud majd csak fogadni, mert elszámolta magát és az apartmanomban az eredetileg egyeztetett időpontban még vendégek lesznek. Szerencsére Volterrában nem volt gond, hogy néhány nappal tovább időzzem, és ha már így tettem, bekukkantottam Pisába, Livorno-ba és Luccába is.

Tartsatok velem a következő részben is, ahol Pisa, Livorno és Lucca városába látogatok majd, szigorúan a helyi kulináris örömöknek hódolni.

Testaroli pasta al pesto. Fotó: Kardamom