Kardamom májusi minisorozatában eddig három olyan gasztroblogger házaspárral ismerkedhettetek meg, akiknek különösen fontos, hogy mi kerül a tányérjukra. Történeteikkel, receptjeikkel és sajátos hangvételükkel pedig igyekeznek másokat is felelősségteljesebb étkezésre ösztönözni. Ugyan a többieknek sincs okuk panaszra, a sorozat befejező epizódjában mégis egy igazi sikertörténetről lesz szó.

Végre kitört a nyár, amit a konditerem recepciójánál mostanság kígyózó sor hosszúságából is észrevenni. Miközben a minap én is ott várakoztam, egy pillanatra elképzeltem, milyen szuper lenne, ha a zsúfolt futópadok helyett így, naplementekor inkább a tengerparti szélben suhanhatnék.

A teleportáló képességemen még csiszolnom kell, a turmixgép fokozatait viszont egész jól tudom állítgatni, úgyhogy vigasztalásképp edzés után fogtam magam és megvettem minden szükséges hozzávalót ahhoz a trópusi smoothie-hoz, aminek receptjét nemrég fedeztem fel az egyik kedvenc oldalamon, a Food Matters-en.

Ha emlékeztek még, május elején az Egyesült Államokból indultunk, tettünk egy minimalista kitérőt a napfényes Ausztráliába, majd Svédországig meg sem álltunk, hogy egy tündéri család konyhájában hűsölhessünk.

Bevallom, nem sokat gondolkoztam azon, hogy melyik csapattal záruljon a fiatal és sikeres bloggerpárokról szóló minisorozat, annak ellenére, hogy egyszer már kalandoztunk hazájukban. Az ausztrál James Colquhoun és a holland Laurentine ten Bosch több szempontból is meghatározó egyéniségei az egészséges életmód on-line világának. 

A táplálkozási tanácsadókból lett filmesek arra tették fel az életüket, hogy az embereket egészségessé tegyék, meggyőződésük, hogy 

“a testünk megérdemli a jó bánásmódot és hogy senki sem alkalmasabb arra, hogy vigyázzon rá és törődjön vele, mint saját magunk”.

 

Fotó: http://foodmatters.tv/

Fotó: http://foodmatters.tv/

Laurentine Hollandiában született, édesapja munkája miatt viszont a család többynire külföldön élt, sokat költöztek országról országra. Az öt nyelven beszélő hölgynek már fiatalon lehetősége volt beutazni a világot, férjével, az ausztrál James-szel is Sydney-ben találkoztak. Végül itt is telepedtek le, jelenleg egy több, mint 4 hektáros organikus avokádófarmon élnek.

Fotó: www.facebook.com/LaurentineTenBosch

Fotó: www.facebook.com/LaurentineTenBosch

Egyébként annak idején mindketten a mai foglalkozásuktól egészen eltérő karrierúton indultak el: Laurentine üzleti menedzsmentet tanult és hajózási, illetve tengerészeti területre specializálódott, míg James tengerészeti iskolába jár. Miután megismerkedtek, 3 évig óceánjáró luxusjachtokon dolgoztak különféle munkakörökben, ekkor volt lehetőségük intenzíven megfigyelni azt, hogy a világ különböző pontjairól érkező turisták mit és hogy esznek, közben milyen gyógyszereket szednek, illetve mely betegségekkel küzdenek vagy épp mennyire túlsúlyosak.

Fotó: www.facebook.com/LaurentineTenBosch

Fotó: www.facebook.com/LaurentineTenBosch

Laurentine-t mindig is érdekelte a táplálkozástudomány és a természetgyógyászat, ahogy James-t is, és elhatározták, hogy még többet akarnak tudni az étkezés és az egészség összefüggéseiről, ennek érdekében pedig mindketten beiratkoztak a kaliforniai Santa Cruzban található Global College of Natural Medicine-re.

Egykori kollégáik őrültek tartották őket és nem értették, hogy hogy képesek otthagyni jól fizető hajós munkájukat azért, hogy táplálkozástudományt tanuljanak.

Miután visszaköltöztek Ausztráliába, próbálták kideríteni, hogy mi lenne a legjobb módja annak, hogy megszerzett tudásukat másokkal is megosszák. Először klinikanyitáson gondolkoztak és felmerült a könyvkiadás ötlete is, de végül úgy döntöttek, hogy az emberek valamennyi, a táplálkozásnak az egészséggel és a betegséggel való összefüggéseivel kapcsolatban felmerült kérdését egy dokumentumfilmben válaszolják meg.

Fotó: www.facebook.com/James.Food.Matters

Fotó: www.facebook.com/James.Food.Matters

Soha nem készítettünk filmet, de tudtuk, hogy ez az, amit az emberek eddig kerestek és rájöttünk, hogy ha valaki beteg, nagy valószínűséggel nem akar hosszú könyveket olvasni.”

nyilatkozta korábban Laurentine.

Már csak azért is így gondolták, mert időközben James édesapjánál, Roy-nál krónikus fáradtság szindrómát diagnosztizáltak és Laurentine tudta, hogy mindenben mellette kell lenniük. Roy öt évet töltött ágyhoz kötve, a gyógyszerek hatására éjszakánként gyakran pánikrohamai voltak. Laurentine és James pedig frusztrált volt attól, hogy bármennyire is igyekeztek meggyőzni családjukat a természetes gyógymódok (ezen belül is a táplálkozás) erejéről, kísérleteik mind kudarcba fulladtak.

Hiába küldtek Roy-nak könyveket és látták el szakmai írásokkal, idejekorán megértették, hogy kizárólag az orvosaira hallgat. Úgyhogy nem volt mást tenni, felkerestek olyan doktorokat, akik természetes gyógymódokat is alkalmaznak.

Úgy gondoltuk, ha ránk nem hallgat, talán majd azokra az orvosokra fog, akik eddig gyógyszerezték.”

Azokkal az általuk nagyra tartott táplálkozási tanácsadókkal, dietetikusokkal is készítettek interjút, akiknek munkásságával még tanulmányaik során találkoztak. Így jutottak el Franciaországból Hollandiába, majd az Egyesült Királyságba, az Egyesült Államokba és végül Ausztráliába. Amint eldöntötték, hogy belevágnak a filmbe, úgy érezték, mintha minden értük történne. Ahogy Laurentine fogalmazott:

A megfelelő emberek a megfelelő időben érkeztek. Interjúalanyaink további szakértőket ajánlottak, akiket szerintük szintén érdemes felkeresnünk. Így jutottunk el végül számos megfelelő, a témában jártas emberhez. Szentül hiszem, hogy valami nagyobb erő vezetett bennünket.”

Fotó: www.facebook.com/James.Food.Matters

Fotó: www.facebook.com/James.Food.Matters

Ahogy magukról írják:

“Hamarosan megtanultuk, hogy az egészsges étel gyógyerővel bír. Azt is megértettük, hogy az egészségügyi ellátást vagy az élelmiszeripari és a mezőgazdasági szektort nem különösebben érdekli az egészségünk. Őket elsősorban a profit érdekli. Megfigyeltük például azt is, hogy számos alapélelmiszerünk feldolgozásakor a gyártóknak nem fontos, hogy azok egészségesek vagy tápanyagtartalmukat tekintve hasznosak legyenek a szervezetünknek. Ehelyett csak azért alkalmazzák ezeket a technikákat, hogy növeljék a termékek eltarthatóságát és piacképességét.”

Az étel a legfőbb módja annak, hogy kapcsolatba lépjünk önmagunkkal és a bolygónkkal. Az étel szó szerint azzá tesz bennünket, akik vagyunk. Hatással van testünk sejtjeinek és szöveteinek minőségére és működésére. Az étel hatalmas lehetőség azoknak, akik javítani akarnak az egészségi állapotukon, szeretnének megelőzni vagy visszafordítani egy krónikus betegséget, illetve meggyógyítani egy beteg bolygót. Az étel valóban számít.”

– fogalmazott James egy interjúban.

Fotó: www.facebook.com/James.Food.Matters

Fotó: www.facebook.com/James.Food.Matters

Első filmjük, a Food Matters azóta óriási utat járt be, több millióan látták világszerte, szinte alapműnek tekinthető az egészséges táplálkozás iránt érdeklődők körében:

Hungry for Change címmel 2012-ben újabb, inkább gyakorlati útmutatókat tartalmazó alkotással rukkoltak elő:

A tudatos táplálkozással kapcsolatos források világában további mérföldkövet jelent a duó által megálmodott FMTV. Ebben az on-line videótárban a több, mint 300 egészséges életmóddal kapcsolatos dokumentumfilm mellett szakértőkkel készített interjúk, receptvideók vagy akár jóga- és meditációs videók is elérhetőek. Ez az egészségtudatos Netflix.

Az olvasni vágyóknak is igyekeznek kedvezni: naponta többször frissülő Food Matters weboldalukon informatív írásokat és egészséges recepteket tesznek közzé, de a Facebookon sem hagyják unatkozni immár 2,2 millió (!) követőjüket.

 

12974541_10153484612611570_7804326270927474595_n

Kép: www.facebook.com/foodmatters

Levest, salátát és turmixokat is készítettem már a receptjeik alapján, az említett ananász-lime vaníliasmoothie-ra pedig szintén az oldalukon bukkantam. Cukrot és tejet sem tartalmaz, mégis olyan mesésen édes (a lime-nak köszönhetően egyúttal üdítő) az íze, hogy feltétlen ki kell próbálnotok.

Ananász-lime smoothie vaníliával. Fotó: Kardamom

Ananász-lime smoothie vaníliával. Fotó: Kardamom

Ananász-lime smoothie vaníliával

Hozzávalók (2 pohárhoz):

  • 350 ml kókusztej (ezúttal a hígabb verzió, nem az Aroy-D féle sűrű)
  • 4-5 nagyobb szelet ananász
  • 1/2  lime facsart leve (ízlés szerint nyugodtan többet is facsarhatunk bele)
  • 1 teáskanál vanília kivonat (vagy 1 vaníliarúd kikapart belseje)
  • 2 maréknyi jégkocka

A hozzávalókat tegyük a turmixgépbe és turmixoljuk krémessé. Ha gombaölőszerrel nem kezelt bio lime-ot vettetek, a pohár tetejére finoman reszelt héjával még fantasztikusabb lesz az összhatás.

Ananász-lime smoothie vaníliával. Fotó: Kardamom

Ananász-lime smoothie vaníliával. Fotó: Kardamom

Jó étvágyat!