Kedvelem a Daily Anatomy elnevezésű Facebook-oldalt, posztjaival napról napra emlékeztet arra, hogy mennyire kivételes és lenyűgöző szerkezet segít bennünket utunk során, hogy minél több élményt, tapasztalatot szerezzünk.Giulia Enders német orvostanhallgató Bélügyek című („Darm mit Charme”), sajátos stílusú, vicces bestsellere hasonló okokból lopta be magát a szívembe. Még tavaly tavasszal szereztem be, azóta rengetegszer forgattam, lapoztam át újra vagy kerestem ki belőle valamit, ha egy kapcsolódó írást olvastam.

Kép: Daily Anatomy

Kép: Daily Anatomy

A fenti rajzhoz fűzött Facebook-bejegyzést meglátva valahogy azt éreztem, hogy meg kell osztanom néhány idevágó, alapvetően a fruktózintoleranciáról szóló gondolatot a könyvből, időben pedig mostanra jutottam odáig, hogy be is tudom őket másolni. Na persze véletlenül sem ijesztgetés céljából, de míg a glutén- és laktózintoleranciáról számos cikk jelenik meg, addig erről a jelenségről sokkal kevesebb szó esik, pedig – ahogy Giulia írja – Németországban a leggyakoribbnak számító élelmiszer-intolerancia: minden 3. (!) embernek gondot okoz ugyanis a fruktóz nevű gyümölcscukor.

A fruktózintolerancia esetében ritkán veleszületett enzimhiány áll fenn, az emberek többségének azonban inkább a feldolgozott élelmiszerekkel bevitt túl sok fruktóz okoz panaszokat.

“Az élelmiszergyártók előszeretettel édesítenek tisztán fruktózzal, és így hozzájárulnak ahhoz, hogy az ételeink ma már sokkal több fruktózt tartalmaznak, mint korábban bármikor. Napi egy almával sokaknak semmi problémája nem lenne – ha a krumplihoz adott ketchup, az édesített gyümölcsjoghurt és a zacskós leves nem tartalmazna fruktózt. Néhány paradicsomot úgy nemesítettek, hogy különösen sok gyümölcscukrot tartalmazzon. Mindennek köszönhetően ma olyan gyümölcscukor-kínálat áll a rendelkezésünkre, amilyen a globalizáció és a légi szállítás nélkül sehol sem lenne elképzelhető. A trópusi területekről származó ananász télen is ott díszeleg a holland üvegházakból érkezett friss eper és a marokkói szárított füge mellett.

Amit tehát élelmiszer-intoleranciának nevezünk, az a testünknek egy teljesen normális reakciója: egyetlen generáció alatt kell egy olyan táplálkozásra átállnia, amilyen évmilliókkal korábban még nem létezett”.

Több kellemetlen hasi panasz mellett a fruktózintolerancia a kedélyünket is alááshatja.

“A bélben a magas fruktózszint gátolja a triptofán nevű aminosav hasznosítását, amire szükségünk van a szerotonin előállításához. Ez egy olyan kémiai hírvivő anyag, amely a boldogsághormonként vált ismertté, mert a hiánya depresszióhoz vezethet. A huzamosabb időn át fennálló, fel nem ismert fruktózintolerancia tehát lehangolt állapotot okozhat. Ez a felismerés csak nemrég tudatosult a szakemberekben.”

A szerző számára egyértelműnek tűnik, hogy „a túlságosan sok fruktózt tartalmazó táplálkozás nyomot hagy a kedélyünkön. Napi 50 grammnyi fruktóz (ez kb. 5 körtének, 8 banánnak vagy 6 almának felel meg) az emberek több, mint a felénél már ahhoz vezet, hogy fruktóz marad a bélben. Ha ennél többet eszünk, annak olyan következményei lehetnek, mint a hasmenés, hasfájás, felfúvódás, vagy hosszabb idő után akár a depresszív hangulat.”

A szerotonin nemcsak a jó hangulatról gondoskodik, hanem a kielégítő jóllakottságérzetért is felelős. Az éhségrohamok és a folyamatos nassolás a fruktózintolerancia egyik mellékhatása lehet, ha emellett más panaszok, például hasfájás is fellépnek. (…) A búza, a tej és a fruktóz esetében is szükség lenne arra, hogy a felhasználásukat újra átgondoljuk. Jó, ha bizonyos élelmiszerek szerepelnek az étrendünkben, mert értékes tápanyagokat tartalmaznak – de talán újra át kellene gondolni, mennyit veszünk ezekből magunkhoz. Míg vadászó és gyűjtögető őseink minden évben ötszázféle különböző őshonos gyökeret, fűszert és növényt ettek, mai ennivalónk nagyrészt 17 haszonnövényből áll. Nem csoda, ha a beleinknek meggyűlik a bajuk ezekkel a körülményekkel.

Az emésztési problémák két részre osztják a társadalmat: az egyik aggódik az egészsége miatt, és gondosan ügyel a táplálkozására, a másik amiatt ideges, hogy hogy nem tud egy vacsorát elkészíteni a barátainak úgy, hogy közben ne kelljen bevásárolnia a gyógyszertárban is. Mindkét félnek igaza van. Sokan túlságosan is elővigyázatosak lesznek, amikor valamilyen élelmiszer-intoleranciáról értesülnek az orvosnál, és észreveszik, hogy enyhülnek a panaszaik, ha valamit elhagynak. Nem esznek többé gyümölcsöt, gabonát vagy tejterméket, mintha ezek egyenesen mérgezőek lennének.

Az emberek nagyobb többsége azonban csak a túl nagy adagokra reagál érzékenyen, nem azért, mert egyáltalán nem képes a szervezete elviselni az adott ételt. Egy kis tejszínhabhoz még elegendő enzimmel rendelkezik, egy perecet vagy egy kis adag gyümölcsös desszertet bátran megengedhet magának.

Magára az érzékenységre azonban mindig oda kell figyelni. Nem kell bedőlni étkezési kultúránk minden újításának. Búzalisztből készült termék reggelire, ebédre és vacsorára, fruktóz minden olyan készételben, amelyek alapanyagai fát sosem láttak, vagy tej jóval a csecsemőkor után – semmi különös nincs abban, ha a testünknek ez nem tetszik.”

Szóval nem kell most azonnal elrejteni az almával vagy mandarinnal teli gyümölcsöskosarat a spájz mélyére és fejvesztve rohanni a henteshez, ez csak inkább egy újabb impetus arra, hogy időről időre vizsgáljuk felül az étrendünket, a változatos, mértékletes táplálkozás fontossága pedig ebben a tekintetben is beigazolódik.